A nyolcvannegyedik (!) életévét taposó Clint Eastwood egyszerűen képtelen hibázni, még egy közepesen izgalmas sztoriból is képes kellemes filmet varázsolni. Frankie Valli és a The Four Season sikertörténete kacskaringókkal teli ugyan, de az utcáról a csúcsig emelkedő együttes karrierjénél azért vannak sokkal érdekfeszítőbb mesék. A Jersey Boys szerencsére a figurákra koncentrál és az olasz-amerikai lét kötelező mitizálása, a barátság és a tisztesség unalomig ismert példabeszéde mellett kimondottan érdekesen keveri a műfajokat. A film legjobb pillanataiban afféle maffia-musical pereg a szemünk előtt, kötelező slágerekkel és bűnfilmes kikacsintásokkal, szerethető karakterekkel és nosztalgikus hangulatokkal. Eastwood tökéletes arányérzéke és ízlése kell hozzá, hogy ne essen szét és ne fulladjon önparódiába a dolog. Vélhetően személyes kötődések, rajongás miatt vállalta e B-kategóriás Broadway-darab megrendezését és ha már a kamera mögé állt, hát ki is facsart belőle mindent. Ebben a forgatókönyvben ennyi volt, Eastwood nyilván nem ezzel vonul be a filmtörténetbe, de ismét bizonyítja, mennyire jó arányérzékű, biztos kezű rendező.
Az évek mega rutin - Jersey boys
2015.05.05. 14:19 | Huber Zoltán | Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://kinetograf.blog.hu/api/trackback/id/tr837347482
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.