Ahogyan azt a neve is erőteljesen sugallja, a spagettiwesterneket hajlamosak vagyunk tisztán olasz műfajként elkönyvelni. A filmtípus fejlődésében azonban más nemzetiségű közreműködők és alkotók is tevékeny szerepet játszottak, nem is beszélve arról, hogy a legikonikusabb darabok részben vagy egészben a spanyol Almeríában forogtak. A Temető fejfák nélkül szintén ezen a vidéken, francia-olasz koprodukcióban készült. A maga idejében kimondottan népszerű filmet a színész-rendező Robert Hossein példaképének és barátjának, Sergio Leonénak ajánlott, nem véletlenül és korántsem érdemtelenül. E szikár, imponálóan minimalista cselekménnyel dolgozó “baguettewestern” jóval több, mint egyszerű utánzat: az ismerős képletet Hossein melodramatikus megoldásokkal, egzisztencialista hangulatokkal és némi franciás melankóliával egészen egyedivé varázsolta.
A történet egy mélyre temetett szerelmi háromszögből, családi bosszúból és az imádott nőért harcoló hős külső-belső vívódásaiból áll össze. Tuladjonképp csak néhány napot ölel fel és mindössze három helyszínt érintünk. Hossein hosszú csendekkel, súlyos tekintetekkel és látványos kameramozgásokkal dolgozik, de ennyiben nagyjából ki is merül a Leone iránt főhajtás, hisz az érzelemdús zene, a szívügyek és a kiábrándult hangulatok egészen más színekkel gazdagítják az amúgy ismerős fordulatokat. A tüzelés előtt kesztyűt húzó, folyamatosan szivarozó hős legalább annyira emlékezetes, mint a sivatag közepén megbúvó, erősen szimbolikus szellemváros. Erről a kísérteties helyről nincs menekvés, az igazi érzelmeket beteríti a homok: a korhadt deszkák között nemcsak a nagy olasz mesterek, de Melville árnya is feldereng.
Kimondottan sajnálatos, hogy a Temető fejfák nélkül végül Hossein egyetlen műfaji kirándulása maradt, hisz az 1969-es film által képviselt irány teljesen másfelé mutat, mint az olaszoknál ekkoriban divatossá váló komikusabb, könnyedebb vonal. Árulkodó, hogy a teljes filmből egyetlen, egyébként kifejezetten vicces jelenet lóg csak ki: a hallgatag vacsora bizarr képsora, amit nem más, mint a nagy Sergio Leone vendégrendezett. A Temető fejfák nélkül tehát minden szempontból különleges, igazi ínyenc falat. A francia szereplők, a színész-rendező apja által jegyzett, magával ragadó zene kifogástalanok, a végeredmény pedig egy csodálatosan letisztult, rendkívül stílusos western, melynek természetesen bérelt helye van a spagettiwestern legjobbjait összegző listákon.