A spagettiwestern csúcséve vitán felül az 1968-as esztendő volt, nemcsak a minőséget, de a mennyiséget tekintve is. Rövid időn belül tucatszám készültek a filmek, az írók pedig törvényszerűen kifogytak a bevethető ötletekből. A tömegtermelés miatt szinte minden korábban működő motívum gyorsan unalmas klisévé üresedett. A kevésbé innovatív vagy ihletett alkotók jobb híján próbáltak előre menekülni, azaz a teljes kifulladás előtt még túlpörgették a korábbi képleteket. Az Uno Dopo L'Altro címe akartlanul is megragadja a lényeget ("egymás után"), hisz a sok-sok hasonló sztori után ismét itt egy városkába belovagoló rejtélyes idegen, aki felajánlja a szolgálatait a szemben álló feleknek.
A nem éppen eredeti sztori különlegessége, hogy nagyjából negyedóránként teljesen megváltoznak a viszonyok. Egy kissé bizarr, logikalilag eléggé nehezen értelmezhető bankrablással indulunk, majd szép lassan mindenki mindenkit átver, közben pedig fény derül a névtelen idegen rejtélyes múltjára, rögtön kétszer. A megmosolyogtatóan bugyuta első félidőt aztán egy jóval szórakoztatóbb második felvonás követi, az áldozatainak előre koporsót rendelő és azt a helyszínre szállíttató főhőssel, egy izgalmas női szereplővel és egy-két izgalmas leszámolással.
A kacskaringós, számos hajmeresztő ötlettel teli sztori elég sok sebből vérzik, de a kivitelezés a jótékony profizmusról árulkodik. Ami érezhetően hiányzik, az az alkotói invenció, a bizonyos plusz, ami a spagettiwestern legjobbjait a mezőny fölé emeli. Az Uno Dopo L'Altro leggyengébb láncszeme az irritálóan szolgai Morricone-koppintó filmzene, illetve a főszerelő Richard "aki maga helyett Eastwoodot ajánlotta" Harrison. Az amerikai színész nem igazán képes elhitetni velünk, hogy ez a szemüveges (és pótszemüveggel bőven ellátott) alak tényleg maga lenne a bosszú legyőzhetetlen angyala. A film mindenezek ellenére a mai napig élvezetes, ami jól mutatja, milyen erős húzásuk volt a korabeli csúcsműveknek. Akkoriban a másodvonal is magasabban szárnyalt, de egyúttal itt már az is pontosan látható, miért fulladt ki ennyire gyorsan az olasz vadnyugati aranyláz. Az Uno Dopo L'Altro érdekes pillanatképe e csodálatos alműfajnak.
