A csúcsidőszakában szakmányban gyártott spagettiwesternek alkotói az újabb és újabb történetekhez igen sokféle forrásból merítettek inspirációt. A legkülönfélébb amerikai és a japán sikerek mellett még az Ödüsszeia és Shakespeare klasszikusai is gyorsan terítékre kerültek, sőt, a pisztolyhősök kalandjain a fontosabb politika események is nyomot hagytak. A pályáját Leone segédrendezőjeként kezdő, majd A harag napjai elkészítése után szélesebb körben is ismertté váló Tonino Valerii azonban még tovább merészkedett. A hatalom ára egy ma is sokat emlegetett, akkoriban kifejezetten aktuális történelmi eseményt öltöztet vadnyugati köntösbe és sajátos politikai olvasattal átitatva beszéli el. A rendező a hat évvel korábbi JKF-merénylet feldolgozására és értelmezésére tesz egy kimondottan ambíciózus kísérletet.
Valerii mozijában a fikció és valóság izgalmasan keveredik. A liberális, jószándékú amerikai elnök a lázongó Dallasba látogat, ugyanis szeretné meggyőzni a nagytőkéseket, hogy a feketék és a szegények kizsákmányolása nem tartható fenn tovább. A Fernando Rey vezette befolyásos helyi potentátok természetesen nem értenek egyet és aljas merényletre készülnek. A gyilkosság célja, hogy a bábként rángatott alelnök állhasson az ország élére. Az eseményekbe azonban véletlenül belecsöppen a Giuliano Gemma alakította egykori északi katona, aki az apja gyilkosait megbosszulandó épp az összeesküvőkre vadászik. Valerii emellett még számtalan szálat mozgat (újságírók, titkosügynök, fekete veterán), így egy hagyományos western helyett tulajdonképp vadnyugati környezetbe ágyazott valós események ihlette politikai thrillert forgat.
A hatalom ára megkísérelte más megvilágításba helyezni a JFK-gyilkosság vélt hátterét, az alkotók magyarázata egybecseng az egyik legkedveletebb összeesküvés-elmélettel. A film a kapzsi déli vállalkozókra hárítja a felelősséget, ám a rendező nem elégszik meg a leegyszerűsített magyarázatokkal. Valerii tablója nem mellesleg a fanatizmus természetét, a hatalom filozófiáját is vizsgálja. A hatalom ára ambíciózus, nagy ívű alkotás, szemet gyönyörködtető hitchcock-i plánokkal és Bacalov kiváló zenéjével megtámogatva. A számtalan irányba kibomló történet végül azonban szétesik, a katarzis így végül elmarad. Valerii a műfaj és a közönség igényeit követve akciókkal, verekedésekkel szinesíti a párbeszéd-orientált cselekményt. Ráadásul a felhasznált tényeket is nagyon szabadon értelmezi, a politikai üzenet ezért meglehetősen szájbarágósra sikeredik. Westernnek komoly, JFK-filmnek komolytalan, ám a film még félig sikerülten is a legizgalmasabb műfaji variációk egyike