Rocky, Rambo és a nyolcvanas évek álom-zsoldoscsapata szolidan bár, de egyértelműen kasszát robbantott, ezért aztán az egykori acéltestek sorra visszatérnek, hogy gyorsan kiaknázzák az újabb keletű, retrós-nosztalgikus nézői érdeklődést. Míg Stallone gőzerővel dolgott azon, hogy az izomkemény akciófilm újra érdekessé váljon, a másik ikon Arnold Schwarzenegger Kalifornia állam kormányzásával töltötte az idejét - idén azonban lejárt a hivatal, úgyhogy újra eljött a filmezés ideje. Az Erőnek erejével elsősorban tehát egy idős legenda visszatéréséről szól, éppen ezért kár lenne a hiperpörgős kortárs akciókkal összevetni. A dél-koreai Kim Jee-Woon nem is erőlteti a realista összecsapásokat, a kortárs idézőjeleket vagy az összetettebb narrációt - filmjét elsősorban a ráncosodó Arnie menőségére, illetve az humoros múltidézésre építi.
Egy gonosz drogbáró át akar törni a határon, ám a kőkemény kisvárosi sheriff makacsabb annál, hogy ezt hagyja. Ennyi tehát a nyílegyenes sztori, ami lehetőséget ad hősünknek a felfegyverkezésre, a westernes keménykedésre illetve az öregedéssel kapcsolatos beszólásokra. Hiába van tele a film röhejes baromságokkal, hiába értelmetlen az egész történet, ha láthatunk egy gyors sportautót Eduardo Noriega irányításával, egy őrült zsoldost Peter Stormare alakításában, illetve egy gigantikus gépfegyvert Arnold kezében, amint egy iskolabusz hátuljából irtja az ellent. Igaz, lassan indul be a cucc és lefut néhány kötelező unalmas kört, de amikor beindul az agyatlan lövöldözés, egy csapásra minden rendbe jön.
Hogyan is lehetne haragudni egy olyan filmre, ahol az idős Arnoldot lenagypapizza a spanyol film egyik legjobb arca (aki ráadásul az “abuelito” szót használja)?! Van-e élvezetesebb annál, mikor Forest Whitaker mackósan futkorászik, vagy a kult élő szobra, Harry Dean Stanton ólommal fenyegeti a rosszfiúkat? Az Erőnek erejével tele van ilyen és ehhez hasonló apró finomságokkal és ínyencségekkel, ráadásul Schwarzenegger is szerethetően mutathatja meg, nincs még itt az ideje a nyugdíjnak. Kit érdekel ezek után, ha röhejes a forgatókönyv, sántít a dramaturgia, minden elem máshonnan kölcsönzött és az akciók sem villódznak úgy, ahogy manapság szokás? Ez a film szerencsére nem a Jason Statham-, Bourne- vagy Halálos Iramban-féle látványmozik csillogó ligájában, hanem a VHS-szagú nosztalgia-válogatottban játszik. Ha ezt észben tartjuk, kiválóan fogunk szórakozni!
