A Földön egyedüli túlélőként magára maradó, a pusztuló városi környezetben magányosan bolyongó hős állandóan visszatérő motívuma az önmagát Istennek képzelő emberiség rossz lelkiismeretének igen markáns kivetülése. E sajátos, viszonylag kevés apokaliptikus filmet összefogó tudományos-fantasztikus alzsáner épp ezért a néző félelmeit oldja. A rettegés tárgya természetesen időről-időre változik: hol a fegyverkezés, a tudomány vagy épp a környezeti pusztítás újabb eredményei villantják fel a később visszafordíthatatlan, végzetes folyamatok lehetőségét. Nem véletlen, hogy az ötvenes-hatvanas évek nukleáris fenyegetettsége után korunk klímzaváltozása aktualizálta és újra népszerűvé varázsolta ezeket a történeteket. E filmtípusnak létezik egy igen érdekes, talán nem annyira ismert darabja, mely különösen érzékletesen vonultatja fel a fenti szimbólumokat, illetve a ritkán látott helyszínek miatt is izgalmas. Az új-zélandi A néptelen Föld egyrészt az atomháború veszélyeit felelőtlen energetikai kísérletekkel helyettesíti, másrészt a korábbiaknál nyitottabb, több értelmezési síkot magába olvasztó narratívával dolgozik.
Az 1985-ös mozi lehengerlő első fél órája egy férfi eszmélését mutatja be, aki egyik reggel arra kénytelen rádöbbenni, hogy valami rejtélyes okból ő az egyedüli élőlény a bolygón. Geoff Murphy rendező remek monodrámát varázsol a hatásos alaptémából, miközben megidézi meg Az Omega ember és a Holtak hajnala egyes megoldásait, illetve az 1959-es The World, the Flesh and the Devil fontosabb csomópontjait. Hősünk kezdeti ijedtségét őrület, düh, majd a megismerés és a tenni akarás váltja, Murphy kezéből csak akkor csúszik ki a gyeplő, mikor a rejtélyről fellebbenti a fátylat. A túl direkt, kimódolt vallási és poltikai utalásokon keresztül Murphy moralizálni kezd, emberünket különböző dilemmák elé állítja, illetve felesleges áltudományos és vulgárfilozófiai értekezéseket ad a szájába. A néptelen Föld csendes, élőlények nélküli képei azonban végig csodálatosak, az atmoszféra kellően erős, a sztoriban rejlő feszültség pedig képes kitölteni a rendelkezésre álló másfél órát. A mű ügyesen nyitva hagyott fináléja, az akár vallási, akár a film egész korábbi struktúráját felülíró nézpontból magyarázható záróképe azonban képes ellensúlyozni a játékidő középső harmadát súlytó problémákat. Szépen kivitelezett, érdekes sci-fi - nemcsak a műfaj rajongóinak.