Mivel a korabeli Bond-filmek motívumait átvevő és azokat játékosan továbbgondoló első Sabata-western komoly közönségsikert aratott, a producerek természetesen rögtön folytatták a trükkös pisztolyhősök és cirkuszi mutatványosok vadnyugati kalandjait. A kezdetben még Indio Black néven futó mozit egyes visszaemlékezések szerint egyenesen a forgatás közben fazonírozták át, míg más vélemények szerint Lee Van Cleef elfoglaltáságai miatt nem sikerült összehozni a folytatást, ezért ezt a másik filmtervet kereszteltek át újabb Sabata-mozira. A spagettiwestern története hemzseg az efféle múlt ködébe vesző csodálatos kanyarokkal, ám akárhogyan is történt a dolog, az Adios, Sabata születése érzékletesen mutatja az akkori olasz filmgyártás sajátos körülményeit és a zsánerhez fűződő viszont. Mindezek után az sem meglepő, hogy végül egy igen különleges hangulatú, erősen szabálytalan, kimondottan eklektikus spagettiwestern született.
A film a mexikói történelem egy ritkán feldolgozott, rendkívül érdekes időszakába kalauzol minket. A Miska császár (na jó, valójában I. Miksa, pedig mennyivel jobban illenne a filmhez a mi verziónk!) rövidke uralma alatt játszódó műnek a főhős személyén kívül semmi köze az első részhez, mégis egyértelműen az ott feltalált receptre épül. Yul Brynner egy készen kapott karakter bőrébe bújuk és Van Cleef utánérzéseként kissé erőltetetten játszik, mindez nem igazán von le sokat az élményből. A lefűrésztelt csövű sorozatlövő puskával lövöldöző, mindenféle trükkös csapdákat kieszelő, kitűnően zongorázó (!) hős rendkívül szórakoztató. Mellette természetesen feltűnik a pimasz szerencsvadász gringó, illetve a nagyszájú, hordóhasú forradalmár is. A zapata-képletet pedig a kitűen célzó ellenfél, a magát felsőbbrendűnek tartó osztrák ezredes egészíti ki. A jók csapatát még néhány fura mellékszereplő is erősíti: a halálos flamenco-táncosnál talán csak a lábával golyókat reptető néma karakter (igen, tényleg!) a meghökkentőbb.
A fehér egyenruhás, szuronyos puskákkal felszerelt osztrák ellenfelek legalább olyan egzotikusak, mint a felsorakoztatott bizarr figurák. Gianfranco Parolini rendező most is kitűnően egyensúlyoz a komédia és az akció között, a zapata-kulisszák mellett az ostrom, a bosszú és a rablás építőkockái is bekerültek a sztoriba. Bár maga a történet nyilvánvalóan a nézőcsalogató attrakciók összefűzésére szolgál, néhol egyértelmúen szétesik. Az első rész tempós mókáját sem sikerül újra összehozni, az szokatlan ötletek azonban egy kifejezetten szórakoztató, nagyon is szerethető mozit eredményeznek. Az ügyesen kitalált formula itt is működik, ezért még Brynner köldökig kigombolt, rojtos kosztümjét is könnyen megbocsátjuk.
