Nem hiábavaló összemixelni az Idétlen időkig, a Mátrix és az Eredet rafinált alapkonfliktusait, hiszen a csak elsőre furcsának tűnő koktél szinte biztosan garantálja majd a producert simogató jegybevételi adatokat. A fent vázolt filmtriász közös metszéspontja egyébként a kegyetlenül ketyegő idő, így a Forráskód Jake Gyllenhaal alakította katonájának is csak röpke nyolc perce van arra, hogy megakadályozzon egy terrorcselekményt, rájöjjön arra, hogy ki is ő valójában, és ha még az ideje engedi, gyorsan meg is változtassa a saját, illetve csinos útitársnője sorsát. Szoros tehát az időbeosztás, de a nem is olyan kis könnyítést az jelentheti a hősünk számára, hogy egy titkos katonai projectnek köszönhetően ezt a nyolc percet mindig újra és újra átélheti.
Duncan Jones impozáns első filmje (Moon) után ismét a párhuzamos életek, az emlékezet és az álom határvidékein kutakodik, de Sam Rockwell magányos nyomozása után a rendező most látványosan megemeli a tétet, és már nemcsak a hős, de egy nyüzsgő nagyváros további sorsa is a cselekmény középpontjába kerül. A két film egyébként szinte teljesen ugyanarra a kulcsra jár, még annak ellenére is, hogy a Forráskód írója az egzisztencialista drámát nemcsak az álom kontra valóság, illetve az alternatív világok elméletei közé rejti el, de a krimiszerű történetbe még az időutazás rendkívül paradox problematikáját is beleszövi.
Mindezekkel a sci-fi elemekkel nincs is komolyabb baj addig, amíg a nézőt lekötik a több szálon futó nyomozás izgalmai. Ehhez a film ügyesen alkalmazza a mostanában olyannyira divatos high-tech helyszínelős sorozatok darabka-összeállítós szemszögét, sőt, a megszabott időkeret és az ismétlés alkalmazásával még csavarni is képes a már egyébként is igen népszerű és jól működő recepten - a néző ekkor egy intellektuálisnak tűnő játékba kezdhet, valamint együtt izgulhat a szereplőkkel, hogy vajon sikerül-e időben megtalálniuk a tettest.
A problémák azonban akkor kezdődnek, amikor a két szálon futó, okosan tálalt rejtélyekre túl hirtelen fény derül, a rendező pedig egy éles kanyarral melodramatikus szerelmesfilmbe vált át. A publikum a kellő izgalmak után talán még le is nyelné a kissé cukrosra sikeredett „szép az élet” üzenetet, de az elmúlás feletti lamentáció és a metaforákba erőltetett egzisztencialista üzenet már leginkább csak arra teremt alkalmat, hogy unalmunkban hirtelen elkezdjünk mindenféle logikát és értelmes magyarázatokat keresni a történet mögött, ami pedig köztudottan az efféle filmek gyors halálát jelenti.
Addig hallgatólagosan elfogadjuk ugyanis a kvantummechanikával és agysebészettel dobálózó áltudományos maszlagot, amíg mindez a saját játékunk szabályait fekteti le, és kizárólag az önnön szórakozásunkat szolgálja. Amikor azonban az előzetesen kimért játékteret egyoldalúan lépi át a rendező (azaz bekomolyodik a popcorn-mozi), akkor már mi sem fogadjuk el a felvázolt rendszert, ezzel pedig borul az egész konstrukció, és nemcsak a sodró dinamika lesz oda, de az addig figyelmen kívül hagyott ellentmondások is egyre jobban felerősödnek.
A Forráskód előnyére legyen mondva, hogy azért a buta, nyilvánvaló paradoxonokba még így sem fut bele, és szinte végig el tudja hitetni a nézővel, hogy okos játékot folytat, a logikai fordulatokkal pedig minden rendben van. Ezekben a pillanataiban a film kétségtelenül egy stílusos tech-thriller, remek főszereplővel, izgalmakkal, illetve ismerős emberi dilemmákkal - a játékidő nagyobb hányadában ez tehát egy jól megrendezett, ügyes látványvilágú, ígéretes mozi. A második harmadban viszont sajnos kifullad az addigi erős lendület, és az okosnak tűnő koncepciókról is lehull a lepel, így a legutolsó, ütősnek szánt felvonásra egyszerűen nem marad már elég üzemanyag.
Kár, mert a végén kicsit olyan érzése van az embernek, mintha egy új, ígéretes sorozat pilot-epizódját láttuk volna: felvázolták a hősöket, megmutatták a sorozat nagy ötleteit és nyugtáztuk a drámai felállásokat is, de a látottak mégis éppen csak annyira kavartak fel minket, hogy a jövő heti adást azért még beiktassuk a kalendáriumunkba. Egy tévéprogramtól mindez nyilván szép teljesítmény, egy látványos mozifilmnek azonban ennél egy picit talán többet kellene nyújtania. A Forráskódnak majdnem össze is jött a dolog, de ez így jóindulattal is csak egy erős négyes alá.
"6/10"