Elmore Leonard, James Gandolfini és Dennis Farina is elmentek idén. Az ő emléküknek adózva újranéztük népszerű “közös” munkájukat.
A fáma szerint a saját műveiből készült filmek közül Elmore Leonard egyedül Szóljatok a köpcösnek! adaptációját szerette - nem véletlenül. Az író népszerű regényének csavaros cselekménye némi áramvonalasítással ugyan, de lényeges változtatások nélkül került át a moziba, sőt, Barry Sonnenfeld a hollywoodi öniróniát, a könnyed, bohózatokat idéző hangnemet is kifogástalanul átvitte a vászonra. A tévedések és az emberi ostobaság mozgatta, elegánsan bonyolódó krimiből a rendező leheletfinom álomgyári szatírát faragott. Míg a könyvben elsősorban a bűnöző-figurák a hangsúlyosak, a filmváltozat legvaskosabban a producert és a sztárt karikírozza.
.
Sonnenfeld egyedül a karakterábrázolás terén marad el az alapmű komplexitásától: a remek színészi alakítások sem tudják feledtetni, mennyire lebutítja a bűnözőket a forgatókönyv. Leonard párbeszédei azonban élesek, a cselekmény zakatol, kifejezetten szerethető és kellemes komédiáról van tehát szó. Igaz, a filmen ott érezhető a Tarantino fémjelezte ironikus-gengszteres mozik akkoriban csodafegyvernek tekintett modora, Sonnenfeld műve egyértelműen túlélte a divathullám kifulladását. Bár mai szemmel korántsem olyan friss és pimasz, mint a bemutató idején, a Szóljatok a köpcösnek! szerencsésen konzerválta a kilencvenes évek diszkrét báját és mindörökre kellemes szórakozás marad.