Az epika aranyszabálya szerint minél érdekesebb a gonosz figurája, annál jobb maga a végeredmény is. A Megdönteni Hajnal Tímeát nagyszerű példázza és egyúttal ki is egészíti a fenti tételt, nevezetesen a hiteles antihősök még akkor is elvisznek egy filmet a hátukon, ha a jók egyébként kimondottan unalmasak. Csurgó Csaba forgatókönyvének és az első fimjét jegyző Herczeg Attila rendezésének tulajdonképp ugyanaz a problémája: vészesen ingadoznak két, egymásnak gyakran ellentmondó minőség között, melyek közül az egyik sokkal kevésbé érdekes, mint a másik.
A film hol az egyik, hol a másik irányba leng ki. Egyik percben még jó értelmeben vett tapló humorral, önreflektív, szalonképtelen beszólásokkal és valódi örömjátékkal szórakoztat, máskor meg ezerszer látott romantikus klisékkel és jól fésült panelekkel untat. Szabó Simon vértahó osztálytársa minden szempontból telitalálat, a narrációja mintaszerű, a hozzá kapcsolódó jelenetek élnek. A tenyérbemászó fotóriporter, a kurva, a csapodár fotós barát és a sokáig mellőzött osztálytársnő figurája szintén hibátlan, a poénok ülnek, a színészek kiválóak. Az alkotók érezhetően örömüket lelték ezekben a karakterekben és talán épp ez a magyarázat arra, miért épp a két főhőst, a szimpatikus hősszerelmest és a jószívű modellt hanyagolták el.
A többiekkel összevetve éppen ők, a tulajdonképpeni főszereplők sikerültek papírízűre és érdektelenre. Simon Kornél és főleg Osvárt Andrea vitatható választás, a karaktereik és a románcuk nem kimondottan érdekes, sőt, általában épp itt ül le a film és veszít az energiájából. Mintha a romkomos fordulatokat kötelezettségből tudták volna le az alkotók, ami valahol érthető is, hiszen cézott műfaji moziról beszélünk. A Megdönteni Hajnal Tímeát e mellett sajnos a magyar filmeket kísértő problémáktól sem mentes. A párbeszédek és a színészek szövegmondása néhol még mindig mesterkélt, a külsőben felvett jelenetek fényei és színei, az az IKEA-lakások természetellenesek, az elhelyezett reklámok tolakodóak.
Az eddig felsorolt hibákkal együtt a mérleg nyelve mégis a jócskán a pozitív oldalon marad. Hála az elcsépelt főszál mögött felsorakozó mellékszereplőknek, egy kifejezetten szórakoztató és szerethető filmet kapunk, mely több rengeteg olyan részeredményt mutat fel, aminek végre tényleg lehet örülni.