Elgondolkodtam azon az érdekes paradoxonon, amit az egyik kedves kommentelő vetett fel nemrégiben, idézem: "Az a helyzet, hogy nem a tényekből következtetsz, hanem a tényeket tünteted fel olyan fényben, hogy az az általad leírtaknak megfeleljen."
Filozófiára fogékony ember lévén rendkívül érdekesnek tartom a felvetett problémát, elvégre a kedves hozzászóló azt kéri számon, hogy tényeken alapuló olyan véleményem legyen, amellyel a tényeket nem tüntetem fel a véleményemnek megfelelően. Itt most akkor vagy ne legyen véleményem (akkor a tényt nem fényelem át) vagy van valamiféle objektívan tényszerű vélemény, ami alapján aztán a tények is tiszta fényben tűnnek fel. Erre egy példa jut eszembe: 1+2 = szerintem 3 - a többi esetben azonban kénytelen vagyok a tényeket rendszerezni, analizálni és egyéni módon csoportosítani, különben nem kritikát, hanem ismertetőt írok. Mintha bizony fura képzavar élne a fejekben a kritikát illetően!
Gyakran ugyanis a fentiekhez nagyon hasonló dolog történik - a kritika elolvásása után a kedves olvasó nem ért egyet a dologgal és rögtön a tények elferdítésével vádaskodik és a vélemény helyességét kéri számon. De könyörögöm...tanuljuk már meg, nincsen olyan, hogy HELYES vélemény! A véleménnyel egyet lehet érteni, el lehet utasítani, lehet vitatni a megalapozottságát, de objektív helyességet számon kérni rajta lehetetlen, mert olyan nincsen! Amikor még volt egyház, pártlap vagy szent újság, akkor létezett egy és igaz "vélemény" - ma inkább annak örüljünk, hogy ilyen vélemény már nincsen! Objektíve helyes vélemény pedig nem létezhet, aki ugyanis véleményt mond, az sajátos fényben tünteti fel a tényeket, hogy az az általa gondoltaknak megfeleljenek (ha egyáltalán elfogadjuk a tény, mint olyan létét). Ez egyébként minden vita (és kritika) lényege, hiszen saját véleményét mindenki épp azzal támasztja alá, hogy a különböző tényeket sajátos fénytörésben rendszerezi. Pontosan itt lehet 
megmérni a kritikust is: van-e saját véleménye vagy csak ismertet, illetve végez-e bármiféle sajátos tényelemzést vagy csak annyit mond, X dolog szar és pont. A kritikus (ha jó) vitára ingerel, felhívja a figyelmet valamilyen elfeledett vagy elutasított szempontra és ezzel véleményt mond - nem azért, hogy ezzel az olvasó meglévő ízlését húzza alá, hanem hogy segítse saját, egyéni véleménye kialakításában.
Nem akarok itt mindenféle filozófiai vagy sajtóelméleti fejtegetésekbe kezdeni erről az egészről, csak hangúlyozni szeretném - a kritikus nem akkor hülye, ha mást gondol, hanem ha semmit nem gondol! Az emberek nem azért alkotnak véleményt, hogy a másikat verbálisan leszopják, inkább vitázni akarnak, az jobb móka. Az internetes kritikaírás meg erre egy rohadt jó terep lenne...de sajnos csak lenne! Úgy tűnik ugyanis, errefelé komoly problémák vannak a másik véleményének tolerálásával illetve mintha alapvető zavar lenne sokak fejében a véleménnyel, kritikával és blogolással kapcsolatban. Tessék csak kommenteket olvasni, félelmetes élmény! Az internet bizony nem ma született, a hozzászólások "kultúrája" mégis mintha valami kezdeti alacsony szinten ragadt volna meg - a "hú de vicces, hogy arctalanul beszólhatok" zsigeri élménye kísért már jó tíz éve, durva!
Ez a műfaj persze nem most kezdődött, a magyar ember mindig mindent jobban tud a másiknál: a tévé előtt üvölti, hogy "eznemigazbazze milyen bénák", smscsíkra is elküldi az übertutit és persze kreatívan kommentel. Létező állatfaj a hivatalos cikkromboló, aki 
felvesz valami "dugomanyád" típusú nevet és körbeosztja a blogokat a magvas "de nagy faszság" meglátásaival. Engem ez arra emlékeztet, mikor kilenc évesen felhívtuk fülkéből a hibabejelentőt és azt ordítottuk bele: "hülye vagy" - utána meg férfinak éreztük magunkat. Tudom persze, hogy ezeket a hozzászólásokat a kutya nem veszi komolyan, csak azt nem értem, hogyhogy nem kurva unalmas még?!
Ennél sokkal súlyosabb dolgonak érzem viszont a kommentelők azon részét, akik azt követelik, a másik illető tartsa már meg a véleményét! A "de nagy faszság" hozzáböfögés ennél még mindig sokkal jobb eset, mert akkor legalább a másik véleményének létét elismerik legalább valamilyen szinten...de egy blogon azt kérni, hogy a posztoló ne alkosson véleményt, az önmagában is félelmetes gondolat, mindezt azonban egy komment-véleményben követelni - ez már egyenesen paradox! Az ilyen hozzászóló gyaníthatóan önmaga véleményét afféle isteni hangnak tartja és ami ezzel egyezik, csak az méltó a megjelenésre, a többieknek meg kuss legyen! Ezt a gondolatmenetet mindenki vetítse ki az életre, szerintem bizony eléggé félelmetes dolgoról van szó...Épp ezért egyszer és mindenkorra tisztázni kellene: a szólásszabadság nemcsak lehetőség, de kötelesség is! A saját véleményen kifejtése ugyanis lehetőség, mások erre való jogának tiszteletben tartása viszont kötelesség!
A legösszetettebb probléma azonban mégis a bevezetőben említett jelenség! A kommentelők nagy része ugyanis egyáltalán nem érzi, mekkora ökörség a tényszerűségre 
hivatkozva számon kérni a másik vélemény saját gondolataitól való különbözőségét. A vélemény egy nagyon összetettebb dolog, tessék már egyszer belegondolni a "szerintem azt gondolod, hogy" mondat baromarcúságába és abba is, hogy bármit tényszerűnek gondolni maga is egy vélemény - véleményen véleménnyel számonkérni a saját véleményt meg nem hangzik elég nagy hülyeségnek?!
Én azzt mondom, minden vélemény igen fontos, de könyörgöm, soha ne vitassuk már el a másik vélemény létjogosultságát vagy annak különbözőséghez való jogát! Örüljünk inkább, hogy a másiknak és nekünk is van véleményünk és az egészben a legjobb, hogy ilyen könnyen össze is ereszthetjük őket! Nagyon sok hozzászóló pontosan érti ezt és remek kommenteket lehet olvasni - de mire az ember kivakarja a trugyiból, elmegy a kedve az egésztől...
Tudom én hogy szélmalomharc, de nem lehetne egy kicsivel több vitakultúrát?!
