"Fú de jó, végre Mel Gibson visszatért a vászonra'" - örömködnek most sokan annak okán, hogy végre kijött az Edge of darkness...de a nagy boldogság közepette álljunk már meg egy percre! Tulajdonképp miért is kell annyira örülni az ausztrál színész visszatérésének? Én valahogy nem tudok osztozni ebben a nagy lelkesedésben, elvégre Mel barátunk szerintem jóval több gáz alkotást hajtott végre, mint amennyi jót a számlájára írhatunk - érdekes módon azonban az a pár sikerült alkotás jótékony hájogként borul a nyáj szemére és jótakényan nézi el Mel büntetően szar filmjeit. Éppen ezért arra gondoltam, csak a tisztánlátás kedvéért és a nagy visszatérés örömére csináljunk egy gyors életmű-mérleget!

Először vegyük a pozitívumokat: a Mad Max és a Halálos fegyver trilógiák tényleg alapművek, csupa jófajta tempó, móka és akció - ezekbe a művekbe én nem is kötnék bele (talán csak annyi megjegyzésem van, hogy Martin Riggs 1987-es kinézete nagyban felelőssé tehető a szörnyű haj és szűk farmer nyolcvanas években elkövetetett ámokfutásáért, lásd a képet!). Ez a hat film tehát kétségkívül az életmű csúcsa (a negyedik Halálos fegyver szerintem gyengécske...) - vegyük azonban észre, hogy itt csupán két szerepről van szó...tehát ami soknak tűnik, az nem is olyan sok. Jó eresztés még a fentiek mellett a Gallipoli című ausztál hazafias opusz, színészünk alakítása ebben elég meggyőző és még a Bountyban hemzsegő színészóriások között sem vallott szégyent - a kilencvenes évekből meg ott a Maverick, amely szintén inkább pozitív élmény - ezek tehát azok a mávek, melyeket még a jó oldalra írhatunk!

Innen viszont ingoványos terepre tévedünk...az Air America igazi mélypont, az Utolsó csepp szép színes hígfos, a Palimadár annyira átlagos, hogy az már fáj - a Hallhatatlan szerelem meg minden férfi számára komoly csapás és Gibson már ezekért is büntit érdemelne, de az igazi mélyrepülése csak ez után kezdődött!

Vélhetően feldühödött skót hordákat szabadítok most magamra, de szerintem Mel Gibson egész alkotói pályának megértéséhez tisztában kell lennünk azzal, hogy a Rettenthetetlen egy túlértékelt film! Tudom, szentségtörés - de ez a történelmi mozi egyszerűen gyenge és ezt mindenféle giccsel akarja elfedni. Igen, anno csíraként én is befostam rajta, mai fejjel viszont megmosolytatónak tartom a dagadós zenét, az elfogult, fekete-fehér problematikát és az emblematikusan giccses jeleneteket - a kék pofával sereghergelés és a koncoláskor kiáltott "szabadság" azért lássuk be, nagyon rezeg!

Gibson megkattanása egyébként az e filmet követő Oscar-esőre tehető - a Váltságdíj, az Összeesküvés-elmélet vagy a Visszavágó még csak szimplán közepes filmeket lettek, de a Mi kell a nőnek vagy a Millió dolláros hotel már jelentős irritáló-faktorral rendelkeztek és ez a sor a "mégis-minek-néztem-meg?" kínos érzését okozza az egyszeri nézőben, de eddig még minden megbocsájtható lenne...

Innen azonban durva dolog következnek! Nincs olyan későbbi szuper-szerep vagy rendezés, amely elmoshatja a Hazafi emlékét. A film után körülbelül két napig tartott felmosni a házimozi alól a kicsorgott nyálat...akkora büntetés ez az "alkotás", hogy Gibson már ezért kiérdemelé a vérciki címkét, pedig még nem is említettem a Katonák voltunk című propagandafilmet. Nézzük meg ezt a mellékelt posztert jó alaposan! No comment!

Ezek után Gibson talán a Jelekkel javíthatott volna ugyan valamit a mérlegen, de mellé megrendezte a Passiót és az Apocalyptót, amiről én nem is akarok bővebben írni, vitáztak róluk eleget. E két filmmel szerintem a fő probléma nem is feltétlen a félreértelmezhető utalások sora, hanem az, hogy egyszerűen nem jók - néhol engem valami perverz szado-mazo B-filmre emlékeztettek, melyet idegen nyelvű karatyollással próbálnak reality-hangulatúvá tenni...fárasztóan fontos moziknak akarnak látszani, de nem azok.

Mel Gibson tehát ilyen előzmények után tért vissza a lagymatag Edge of darkness-el és innen nézve nem értem, mire fel a nagy csalódás! Tudom persze, hogy színészünk remekül néz ki és remek kommerszeket alkotott, de azért végignézve a mérleget elég messze áll attól, hogy ikonikusan nagy színésznek tartsuk. Gibson háta tulajdonképp mögött egy rakás középszerű film mellett bizony jó néhány büntető alkotás sorakozik és mindezt tulajdonképp két kultikus szereppel és pár fiatalkori zsengével tudja csak ellensúlyozni. Mire fel tehát a nagy várakozások?!
Mel Gibson visszatért...és akkor mi van?!