Nem tudok nekrológot írni és persze nem is az én tisztem, de tegnap döbbenten olvastam, hogy ismét egy nagy színész távozott közülünk és ezzel egy újabb életműre került pont - ezért egyszerűen muszáj arról írnom, mit jelentett számomra Dennis Hopper. Mert valamit jelentett és mostmár ezt mindig ezt fogja jelenti. Sajnos.
Hírhedten "problémás" színész volt, visszatérő drog- és alkoholfüggőségel, erőszakos és öntörvényű személyiséggel, emellett viszont egy markáns karakter, nagyszerű színész és invenciózus rendező. Személye mintha önmagában is szimbolizálná a hippikorszak végét, a flower-power utáni ébredést, kiábrándulást és kiúttalanságot. Fiatal, bajszos arca a Szelíd motorosok szerepében egy korszak ikonjává nemesedett, elsőrangú rendezése pedig szerencsés együttállása volt a kísérletezésnek, személyességnek és a megélt korszellemnek. Soha nem hódolt be Hollywoodnak, ezért csinálhatta meg korszakos művét.
Az igazi, mélyből izzó gonosz figuráját senki más nem tudta úgy, mint ő. Keményen beleégett a retinámba, ahogyan a Kék bársonyban kéjgázt szív - senki más nem volt képes ennyire ijesztően hatni, mert ő mindezt megélte a lelkében és meg is tudta mutatni nekünk. Művész volt a szó legnemesebb értelmében és ezzel végül legyőzte a démonait. Ezért tudott még a legkommerszebb szerepeiben is hatni, ezért tudott mindig valamit becsempészni még a gyengébben megírt figuráiba is. Soha nem volt maníros. Hiányozni fog!