Kétféle néző van: az egyik szereti a meditatív, spirituális filmeket, a másik meg egyszerűen nem tud mit kezdeni velük és értetlenül unatkozik. Mindez persze csak a lebutítása egy egészen mély felfogásbeli különbségnek, ahol végeredményeben a mozgókép lényegét érintő kérdésről is szó van - a fenti két csoport ugyanis teljesen máshogy gondolkodik a hetedik művészet végső princípumáról, vagyis hogy a mozi alapvetően audiovizuális vagy inkább szöveg- és történetalapú művészetnek tekinthető-e?
Nicolas Winding Refn dán rendező új filmje, a Valhalla Rising szigorúan csak ez első csoportnak, a képekben és fényekben elmerülni képes, meditatív moziélményekre fogékony ínyenceknek készült. Nem könnyű alkotásról van ugyanis szó, hisz történetről alig beszélhetünk, dialóg is csak elvétve hangzik el és a filmzene is durván minimál. Cserében viszont vannak retinába égő, csodálatos felvételek, fantasztikus szűrőzéssel felvett természeti képek és hihetetlenül erős arcok, váratlan mélységű mondatok. A film egy Félszemű névre keresztelt harcos utazását meséli el, amely ugyan értelmezhető a valóság (történelmi) síkján is, de Refn ezzel természetesen metafizikai kérdéseket feszeget és mindezt teljes mértékben a mozgó képek nyelvén teszi.
Most abba nem is mennék bele, hogy a rendező neve és eddigi filmjei miért nem ismertek itthon, de ezen a tényen új műve biztosan nem fog változtatni. Szinte kizártnak tartom, hogy ez a sajátos, a maga nemében egyedülálló alkotás eljutna a hazai forgalmazásba, hisz a Valhalla Rising nehéz film és értelemszerűen nem is a nagyközönségnek készült. Refn erősen stilizált, meditatív eszközökkel, öt részben festi fel a Mads Mikkelsen által (szó szerint) életre keltett harcos spirituális útját, közben pedig olyan kérdéseket jár körül, mint természet és ember, hit és Isten, önfeláldozás és harc viszonya - a kies viking tájon így bizony néha még Kirkegaard szelleme is átsuhan...
A dán rendező mindezzel pedig egyszerre idézi meg Mallick és Herzog korai műveit, valamint az Apokalipszis most pokolbéli utazását, sajátos alkotói kísérlete azonban csakis rá jellemző, végig utánozhatatlanul markáns marad. Talán épp ezért hat a film néhol már túlzottan is kimódoltnak és így többször meg is döccen - de a rendező utazása végül mégiscsak eléri célját. Ha pedig a türelmes néző vele tart és végigmegy a felfestett ösvényen, nem fog csalódni: az út végén bepillantást nyerhet a kemény, szikár és kristálytiszta viking néplélek ősi mélységeibe. Ez meg bizony nem egy hétköznapi élmény!