Az újrafazonírozás szörnyű démona elérte hát a klasszikus Elm utcát is…Hollywood láthatóan ötlethiányban szenved és ugye hiába a csodaszernek tekintett 3D, alapanyag nélkül nehéz bármit is a popcornzabálók elé vetíteni, be kell pöccinteni ezért a kifulladt, elgyengült sorozatokat, hátha új erőre kapnak. Mindezzel amúgy nincs is igazán semmi bajom, főképp a patinásodó horrorok esetében természetes az újrázás, elvégre mindegyik örök meséken alapul és így szinte kiáltanak az újabb és újabb verziókért…mi ugyanis mindig ugyanattól a mumustól félünk, maximum a világ változik egy kicsit körülöttünk.
A baj viszont ott kezdődik, ha a renoválásra buta emberek vállalkoznak, akik nem jutottak még a fenti gondolatok közelébe sem és nemcsak az elődök nagyszerűségének titkát nem értik meg, de egész egyszerűen nincsenek tisztában a horror műfajának alapvető működési elvével sem. Balga módon így azt gondolják, az ijesztgetés igen egyszerű mesterség és majd az effektek meg szörnyű maszkok megoldanak mindent…hát egy nagy túrót!
A horror ugyanis csak akkor feszült és borzongató, ha saját belső félelmeinket tudja rezonáltatni – a mumustól ugyanis csak akkor fosunk, ha benne egy picit magunkra ismerünk (mert a tudatalattink kivetülése) és hát pontosan ezért lett kultikus a késkezű Freddy Kruger is…ugyan ki ne félne attól, hogy elveszti a határt álom és valóság között és olyan rémálomban ragad, ahonnan nincs kiút?
Kedves alkotóink mindebből persze semmit nem értettek meg, a 2010-es verzióban mindig rögtön tudjuk, éppen valóságot vagy álmot látunk, így aztán oda a feszültség – ha ugyanis nem mosódik össze észrevétlenül a két világ, ugyan ki a franc szarja össze magát Freddy-től? E tény persze már önmagában is megpecsételi a film sorsát, rendezőnk azonban még tovább rombolta az alapanyagot azzal, hogy egyszerűen túl sokat mutat meg Krugerből…a mumustól ellenben mi azért félünk annyira, mert igazán sosem tudjuk kiismerni, a sötétben csak alig látjuk és így picit megfoghatatlan marad…ha viszont jól megnézhetjük magunknak a rémet, már nem is olyan szörnyű és félelmetes.
Mindezek után persze a film nem is vehető igazán komolyan…én például sikítva nevettem fel az Ördögűzőt bénán és pofátlanul megidéző „ágy-felett-lebegős” jeleneten…a sztori amúgy sekélyes és béna, a karakterek nincsenek igazán felfestve, de hát mindez nem is igazán lep meg minket mivel a rendezőt láthatóan egyedül a speciális effektek és hanghatások foglalkoztatták, mással ezen kívül már érezhetően nem is igazán akart foglalkozni.
No nem baj, a film mégis ajánlható azoknak a keveseknek, akiket érdekel, hogyan kell igazán rosszul horrorhoz nyúlni…
"2/10"