A jó thriller elsősorban bennünk, a nézőkben zajlik, hiszen ha a vásznon látottak a saját 
félelmeinkre is képesek rezonálni, akkor szinte garantált az izgalom és a rettegés. Vélhetően az ’Élve eltemetve (Buried)’ spanyol rendezője is pontosan ismerte a fenti képletet, hiszen az egy szereplővel dolgozó, minimál-költségvetésű mozi középpontjába pontosan az élve eltemetés örök rettenetét helyezi, ezzel pedig a valódi feszültségforrássá a bezártság okozta általános félelem, illetve a többé-kevésbé mindenkiben ott dolgozó, szűk terek indikálta szorongás válik. A klausztrofóbiások így aztán jobban is teszik, ha most messzire elkerülik a filmet játszó mozikat, elvégre a teljes játékidő egy sötét, lezárt koporsóban játszódik. Ebből a reménytelennek tűnő szituációból próbál meg aztán majd a Ryan Reynolds alakította, Irakban kamionsofőrként dolgozó és ott túszul ejtett hősünk valahogyan kikecmeregni.
Alkotógárdát próbáló feladat persze egy ilyen alapvetéssel másfél órán át fenntartani a történet, a képek és a színészi játék lüktetését, de a Rodrigo Cortés vezényelte stáb nagyrészt meg is birkózik ezzel a nem éppen egyszerű feladattal. Egyrészt okosan használják ki a zárt, sötét tér, illetve a különböző fényforrások keltette éles kontrasztokat, ezzel párhuzamosan pedig jó tempóban adagolják (illetve hallgatják el) a sztorit előrelendítő információmorzsákat. Szerencsére a relatíve kis költségvetés sem látszik meg a filmen, a szűkös anyagi eszközök ez esetben inkább csak a kreativitást emelték meg, így a bezártság fullasztó élményét sem a drága trükkökkel, hanem a tökéletesre kevert hangsávval teremtik meg. A mozi ráadásul szintén egy fényszegény, lezárt tér, így a rendező ügyesen aknázza ki a koporsó és az elsötétített terem közötti hasonlóságokat is. A film elején például hosszú percekig csak reménytelen zihálást, illetve egy elkeseredett tűzcsiholási kísérletet hallhatunk - így végül mi is a főhőssel együtt könnyebbülünk majd meg, amikor az öngyújtó lángja végre világossal tölti meg a szűk filmbeli, és ezzel a tágabb, valóságos helyszínt is.
A történetbe természetesen azért előbb-utóbb Chris Sparling forgatókönyvíró is kénytelen beleszőni valahogy a külvilágot, és ezen a ponton kap majd kiemelt szerepet a modern csúcstechnika, hiszen az arctalan 
túszejtő a hősünkkel együtt egy mobiltelefont is földbe temetett. Így aztán a csendesebb első harmad után a szerencsétlenül járt áldozatunk már nemcsak a szeretteivel, de a különböző amerikai hivatalokkal is képes társalogni, sőt, a kütyüvel végül még a youtube is szerepet kap a történetben. Számomra azért van abban valami egészen ijesztő (vagy megnyugtató?), hogy ma már egy Irakban elásott, leszögelt koporsóból is bárhová odacsöröghetünk – az alkotók azonban mégsem játsszák ki a telefónia szimbolizálta virtuális behálózottság magas labdáit. Számukra a mobilfixáció csak a sztorit mozgató, nélkülözhetetlen eszköz marad, a történet kritikusabb kiszólásait pedig inkább csak az iraki háborúval kapcsolatban puffogtatják el.
Cortés persze még az aktuálpolitikai áthallásokkal sem úsztatja el a filmet és igaz ugyan, hogy a folyamatos izgalom érdekében néhány hihetetlen, az alapvetéstől picit el is ütő elemmel azért kénytelen néha csalni is egy picit, de még ezek a zavaró elemek sem rontanak számottevően a rendezői erényein. Az Élve eltemetve legnagyobb fegyverténye egyébként nem is a sztori, hanem sokkal inkább a következetesen végigvitt, sokszor egészen kegyetlenné és rideggé fokozódó hangulat, valamint a bezártság élményét a nézővel is megkóstoltató, remek kivitelezés, amely még a kilencvenedik perc végére is képes meglepetésekkel szolgálni.
Talán persze picit elfogult vagyok az ilyen alkotásokkal szemben, de az efféle mozikat én mindig is a filmkészítés diadalának tartottam: egy helyszínnel, egy szereplővel és egy kamerával is lehet ugyanis minőségi magasfeszültséget csiholni, és ez nem elsősorban a pénz, hanem főleg az alkotói kreativitás, illetve a megfontolt következetesség kérdése csupán. Bár korszakalkotó mestermű most azért mégsem született, ez a klausztrofób minimál-thriller azért még így is egy üdítően élvezetes, figyelemre mindenképp méltó darab.
"7/10"
