Emlékszünk még a nem is olyan régen fénykorát élt zsaru-filmekre? Két, egymásról teljesen 
különböző rendőrt osztanak be párnak, hogy aztán a folyamatos civakodás és magánéleti kátyúk után megoldják az esélytelennek látszó nagy ügyet...ekkor jöhet valami jó kis poén, szaxofonszóló és egy nagytotál a főgonosz égő rejtekhelyével, illetve a jószívű főnök elismerő pillantásaival. Erős tömegfilmes toposzról van tehát szó, ami így aztán tálcán is kínálja magát a parodizálásra, amit szerencsére most olyan szakavatott mesteremberek végeznek el, akik pontosan érzik a határvonalat a kifigurázás és az ordenáré eltúlzás között.
Első körben kapunk is egy remek sztárgárdát, akik éppen csak annyira feszítik túl a jól ismert kliséket, hogy azok még ne legyenek bántóan kínosak. Telitalálat a nyitó akciószekvencia, ahogyan a rendőrkapitány karaktere is, az igazi csemege azonban a Ferrell-Wahlberg alakította furcsa páros, amely az összes jól ismert fordulatot visszaböfögi, de annyira azért mégis kikarikírozzák a dolgokat, hogy nyugodtan nevethessünk az összes régebbi filmélményeinken.
Működik is szépen itt minden, hiszen van itten egy nagy ügy, a megszokottan hülye kollégákkal és a kötelező félresikerült akciókkal, Röpködnek tehát a poénok, pörög is előre a történet – egyedül talán a végefőcím durván didaktikus kapitalizmus-fricskája nem fér bele ebbe a képbe, de az meg kit érdekel, hiszen a nézők nagy része már úgyis régen elhagyta a termet. Ne tessék tehát megijedni a borzalmasra fordított címtől, a Pancser Police nem valami gagyi baromság, hanem egy igazán mókás paródia arról a korszakról, amikor a zsaruk még párban osztották az igazságot.
"8/10"
