A Torrente névre hallgató hájas tahó olyasféle népi szimbólum a spanyol közönség 
szemében, mint amit nálunk többé-kevésbé az "Ízirájder-öcsém" álromantikus csibészei testesítenek meg. A két kultusz között azonban nem elhanyagolható különbségek is feszülnek, hiszen amíg a mi Üvegtigrisünk kifejezetten üreges és kétes minőségű, addig a hispán antihős igen komoly társadalomkritikai hátszéllel született meg. Santiago Segura színész-író-rendező 1998-ben hívta életre ezt a fasiszta, nőgyűlölő és homofób szörnyet, és ezzel kíméletlenül görbe tükrött tartott a mediterrán országban tovább élő beteges nacionalizmusnak, hímsovinizmusnak és idegengyűlöletnek. A borotvaéles ironizálás azonban olyan jól működött, hogy sajnos Torrente figuráját is elérte a pénz csábító démona: az első rész elsöprő kritikai-és közönségsikere után immár három, egyre harmatosabb színvonalú folytatást passzíroztak ki magukból a jobb sorsra érdemes alkotók.
A minőségi romlás elsőszámú oka nem kizárólag a bevált recept ötlettelen újrázásában keresendő. Segura sajnos egyre kevésbé vette komolyan a kritikai éleket, és mindenféle magasztosabb cél és szándék nélkül, kizárólag az olcsó élvezettől vezérelve hempergőzött meg a bunkóság legmélyebb bugyraiban. Most is megkapjuk tehát a vaskos beszólásokat és a figura egyre undorítóbb szokásait, de ezek dramaturgiailag már a nagy semmiben lebegnek. Nem böknek oda sem a spanyol társadalom defektusainak, sem a gusztustalansággal kikarikírozott embereknek – a film az irónia helyett inkább csak élősködik és kizsákmányolja a különböző beteges jelenségeket.
Jó példa erre az alkotói fordulatra a hispán férfiak túlzott fociőrülete: míg az első részben Segura egy vicces szexjelenetben lealázta a perverz méreteket öltő szurkoló-mániát, addig a jelen epizódban már a fél Real Madridot felvonultatja – egyértelműen a nézőcsábító celeb-cameo bevételnövelő szándékával. A Halálos válság címet kapott negyedik etap a lehető legmesszebbre viszi ezt a szánalmas és cinikus alkotói hozzáállást, 
hiszen felvonultatja a mai spanyol sport- és bulvárvilág színe javát...ezzel pedig afféle jutalomjáték hangulatát kívánja árasztani, de szándékai ellenére leginkább a szánalmas, pofátlan rókabőr kategóriájába esik.
Maga a mű egyébként jobban sikerült, mint a borzasztó harmadik rész - de ezzel körülbelül csak annyit állítottunk, hogy mostani opus nem nézhetetlen, csak szimplán rossz. Most is van természetesen egy szedett-vedett történetünk (bérgyilkosság-börtön-bosszú), és megkapjuk a szokásosan bunkó beszólogatásokat is, de Torrente testes figurája már nem bővül újabb elképesztő tulajdonságokkal és rémtettekkel, valamint a gazdasági krízis felemlegetése ellenére sem szorul bele akár egy másodpercnyi komolyan vehető szarkazmus vagy irónia.
Szomorú nézni az ízléstelenül bohóckodó celebritásokat, és ismét felbukkannak az ízléstelenül elrajzolt, rosszul kitalált mellékszereplők is. A film emellett az olcsós megvalósítás émelyítő szagát is bőven árasztja magából...és így hiába van itt maga a nagy José Luis Torrente, elkeserítő figyelni, miféle pénznyerő automatát faragtak belőle. Reméljük, nem lesz ötödik!
"3/10"
