A western látszólag az egyik legegyszerűbben és legegyértelműbben beazonosítható műfaj. Ha egy történet a térben és időben nagyjából jól behatárolható mítikus vadnyugaton játszódik, és/vagy felbukkannak benne bizonyos jellegzetes típusfigurák, akik fegyver segítségével érik el a szintén néhány markás motívum mentén felskiccelhető személyes céljaikat, akkor szinte biztosan westernfilmmel van dolgunk. Az I quattro dell'Apocalisse (a magyar fordítás Az apokalipszis négyese lehetne) tökéletesen és többszörösen megfelel a fenti kritériumoknak, Lucio Fulci különös szépségű alkony-spagettije mégsem igazán western, inkább egy vadnyugati köntösbe öltöztetett lírai elmélkedés a megváltásról.
A szélesebb körben inkább a rémisztő élőhalottairól és szemekkel különösen mostohán bánó horrorjairól ismert Fulci háromszor kirándult az olasz vadnyugatra és ha nem is trendteremtő mesterműveket, de igen egyedi filmeket tett le az asztalra. Az I quattro dell'Apocalisse azonban minden tekintetben különleges, nemcsak a rendezői életműben, de a spagettiwesternek történetében is. Fulci látomásában a vadnyugat valóban apokaliptikus hely, egy rideg, amorális senkiföldje, ahol a rend őrei válogatás nélkül halomra lövik a nekik nem tetszőket. A dörzsölt hamiskártyás, a terhes kurva, az alkoholista és a csendes őrült egy cellába zárva megússzák a mészárlást, majd útra kelnek egy talán nem is létező távoli városka felé. A bibliai áthallásoktól sem mentes vándorlás során csak egymásra számíthatnak.
Fulci persze nem hazudtolja meg önmagát, a felkavaró erőszak és a költői szépség kéz a kézben járnak. A kedves csapathoz csapódik a társaságot kereső bandita, a baljós tekintetű Chaco. A férfi először csak halomra lövi a kacsákat (holott a Maestro már korábban figyelmeztetett, soha ne kínozd a kiskacsát!), majd a rájuk törő sheriffet olyan brutálisan megkínozza, hogy számos országban ki is vágták a képsorokat. A véres jelenet azonban eltörpül a pszichopata Chaco későbbi tettei mellett. A figurát alakító Tomás Milián most is fantasztikus és lehengerlő erővel hozza a polizoscetti ügyeletes veszett kutyáiként tökélyre fejlesztett enigmatikus gonoszt. Mintha Jack Sparrow sorozatgyilkos nagybátyját látnánk, a sötét tekintet örökre velünk marad.
Az I quattro dell'Apocalisse hősei persze nem hibátlanok. Fulci a gyengeségeiken keresztül mutatja fel a bennük rejlő jóságot. Bármennyire is különbözőek, végül elfogadják egymást és ha csak egy pillanatra is, de valamiféle családként békére lelnek. Az őket körülvevő világ részvétlen kegyetlenségével azonban nem dacolhatnak. Fulci mégis felvillant valamiféle törékeny reményt.. A hóba fagyott, kizárólag durva férfiak által lakott városban megszülető gyermek talán elhozatja a megváltást: Fulci víziója gyönyörű Jézus-parafrázis. A western hagyományainak megfelelően persze (merthogy végeredményben mégiscsak westernről beszélünk) a hős nem lehet részese ennek a talán beköszöntő békének. Neki Chaco a végzete, azaz bosszút kell állnia, le kell győznie a gonoszt, különben a megváltásnak elméleti esélye sem lehet. Az I quattro dell'Apocalisse nemcsak a legkülönösebb spagettiwesternek egyike, de csodálatos példája annak, miként faragható személyes hangvételű, érzékeny költészet a talán legmarkánsabb, látszólag rendkívül ellenálló és durva műfajból.
