Borzongásba vegyülő szeretettel szoktam belemerítkezni a nyolcvanas évek ikonikus meta-akciófilmjeinek langymeleg posványába, hiszen egy mára történelemmé nemesedett, ikonikus korszakról van szó. Az ilyen filmek alatt szinte az orromban érzem a téka szagát és hallani vélem a kalóz-másolatok karcosan erodálódó mono-hangsávját is...sajátos világ ugyanis ez, ahol a VHS-éra metálszürke vizuális világa, a reagan-i konzervativizmus formálta Amerika-kép és a hetvenes években kifulladt popkulturális lendületre következő punnyadás egy rendkívül markáns mozgókép-kupacot eredményezett. A fehér nagyvárosi igazságosztók lőporos meséi nem véletlenül értek mára kultusszá: a hazánkba a nyugati demokrácia hátszelével érkezett ízlésszennyezés így egyszerre tölti be a könnyes nosztalgia és izgalmas mozgóképes tanulmányok szerepét.
A Foglalkozása: Fejvadász ráadásul még ebben a nem kimondottan az esztétikai csúcsokat ostromló közegben is a másodvonal szülötte, hiszen pofátlanul másolni próbálja, de el nem éri el a legendás Cannon-stúdió "nívóját". Bár így nem adja vissza a 100%-ban a klasszikus érzést, az erős koppintás miatt azért mégiscsak nagyszerű összefoglalója a sötét árnyalatokkal operáló, magányos hősös bosszúfilmek kliséinek - bónusznak pedig itt van a fiatal arcú, bundeszhajjal büntető Rutger Hauer. Ja, és ne feledkezzünk meg a mára fájóan elfeledett, a vérgonoszt "remek" ütemérzékkel és látható élvezettel megformáló KISS-arcról, a természetesen "szinténmagyar" Gene Simmonsról sem.
Az ex-rendőrből lett szuperfejvadász és a végtelenül gonosz, mindenfélét felrobbantó arab főterrorista küzdelmével amúgy nem is lenne különösebb gond, hiszen az összes jól ismert panelt felsorakoztatja. Van itt "ez-lesz-az-utolsó-meló" és "hajóra-gyűjtés", nyilván dilettáns és szemét a rendőrség, ahogy sok a köcsög ex-kolléga is, de azért akad egy fekete haver, akinek helyén van a szíve. A szakállas arabról természtesen kiderül közben, hogy hősünk ősellensége, így elmaradhatatlan lesz az áldozattá váló barátnő és nős jófej-haver problematikája is - valahogyan ugyanis fel kell piszkálni Rutger motivációit. Ezek a folyamatosan 
felböffenő akció-klisék ugyan rendkívül szórakoztatóak és valódi retró-élményt nyújt az filmből áradó, hamisítatlan VHS-hangulat is - a gondok azonban elsősorban magával a a tempóval vannak.
Nemcsak a bántóan lapos végjáték okoz majd ugyanis csalódást (amely alól kivétel a főgonosz halála, mert az rendben van), hanem az egyébként könnyen kisakkozható események is fájóan lassan csordogálnak. Kicsit energiaszegény és túlnyújtott így a kliséparádé, ami miatt a majdnem két órás játékidő is fájóan hosszú és ez egy kicsit el is nyomja a "bűnös-élvezet" hajtotta mókaforrást. Hauer és Simmons mindenesetre valódi gyöngyökként tündökölnek a vásznon, és jópofa a hamisítatlan "nyolcvanasévek" hangulat is...a korszak fanatikusabb rajongóinak tehát mindenképpen ajánlható a dolog. Akit azonban nem hajt a nosztalgia lendülete, az kezdésnek maradjon inkább a Delta Force vagy a Kommandó című filmeknél - a jelen alkotást pedig majd egy haladóbb szinten fogyassza.
