Walter Matthau hajlott alakja jutott az eszembe a minap, ezért gyorsan elő is ástam ezt az 1980-ban készült kém-vígjátékát, amelyben a tehetsége szinte minden árnyalatát kibontva hatalmasat komédiázik. Az Ipi-apacs valódi jutalomjátéka ennek az ezeracú színésznek, hiszen itt tényleg minden az ő alakításán áll vagy bukik. Matthau elképesztő tapasztalattal és rutinnal, bármiféle erőlködés nélkül oldja meg ezt az inspiráló feladatot, az így elénk lépő figurán keresztül pedig egész egyszerűen levesz mindenkit a lábáról.
Nézve ezt a klasszikus, karaktervezérelt vígjátékot csak sajnálni tudom, hogy manapság már nem készülnek ilyen finom, könnyed atmoszférájú, kópés mozik. Az Ipi-apacs a 
Bond-filmek mentén remekül összegyúrja a kalandos kémtörténetet, a romantikát és a macska-egér játék fűtötte helyzetkomikumokat – mindennek a középpontjában pedig ott izzik Matthau ráncos, hajlott, darabosan mozgó alakja, aki fantasztikus ütemérzékkel, szinte táncolva kelti életre ezt a szeretetreméltó csirkefogót. Érdemes megfigyelni, hogy ez a kissé bumfordi, girbe-gurba alak paradox módon mindig légiesen mozog, az apró arcjátékokkal és a finoman használt gesztusokkal pedig észrevétlenül, minimális eszközökkel építi fel a nevettető gegeket.
Ez a jól megírt, lendületes kémparódia ráadásul ideális terep a számára, hiszen a feletteseit szívató öreg róka, a huncut és zsivány veterán karakterét mintha egyenesen rá írták volna. Matthau így aztán nyugodtan elengedheti magát és megcsillogtathatja a fantasztikus komikusi képességeit...az Ipi-apacs egyértelműen az ő filmje és miatta annyira emlékezetes.
"8/10"
