Akárhonnan is nézzük, a magyar sorozatfogyasztó közönség számára a Dallas volt az Appetite for destruction. Ahogyan ugyanis a G'n'R örökbecsű lemeze a populáris kultúra utolsó nagy, megalkuvásoktól mentes, ökumenikus rockalbuma, úgy a honi tévénéző számára utoljára a Ewing család lehetett "a" heti sorozat. Nem túlzás, és nem a nosztalgia-faktor szépítő hatása legendás státuszt emlegetni a Southfork Ranch lakóival kapcsolatban: már a szereplők és nevek puszta ízlelgetése is felidézi azt a kegyelmi pillanatot, amikor még nem volt sem torrent, sem internet, sem kereskedelmi csatorna, így utoljára a történelem folyamán a péntek estéken még mindenki egy emberként követte ezt kissé gagyi, ám akkoriban unikális antikapitalista tanmesét. Jockey és Bobby egy egészen sajátos időpontban lépték át a honi nappalik küszöbét: még állt a vasfüggöny, amikor ők már tolták be a whiskeyt, Jock halálakor azonban már pakoltak az oroszok, Brad Pitt feltűnésekr pedig már rendezték az RTL Klub székházát. A rendszerváltás e sajátos időszakában ez a széria bizony maradandó (és máig kísértő) befolyást gyakorolhatott a közízlésre, azt pedig még a szociológusok sem dolgozták fel, hogy az elvtársból állampolgárrá vedlő átlag-honpolgár első találkozása a kapitalizmussal épp Jockey irodájában történt!
A Kartell, a West Star, Tintás Barnes vagy Clayton Farlow...ezek a szavak generációkat fognak össze és késztetnek mosolyra, egyértelműen meghúzva a fiatalság határát (aki nem érti, mik ezek, az fiatal). A könyökvédős zakó, a vacsora előtti szittyózás, a titkárnőit megdugó, vigyorgó genyó, vagy épp a marhatenyésztés...ugyan ki tudná felsorolni azokat az mitikussá nemesedett, popkulturális benyomásokat, mely Dallasból egyenesen a magyar háztartásokba ömlött. Lehetséges, hogy ez a széria egy gyengécske szappanopera csupán, melynek feszültségét kizárólag a plebs gazdagság és a hatalom iránti örök kíváncsisága, a felső tízezer kifigurázott és szennyesnek tartott, ám titokban azért borzongva vágyott élete hajtotta. Mindez azonban a téridő e sajátos szegletében szinte értelmezhetetlen...a Dallas itthon ugyanis egész egyszerűen egy megkerülhetetlen JELENSÉG volt! Mennyi vicc, mennyi mondóka született (Péntek van, Dallas van, Bobby és Pamela az ágyban van...)...mennyi átbeszélgetett óra (most mi lesz Bobbyval?)...mennyi várakozás (ugye nem dobja fel a talpát a következő részben?)...no és ki ne emlékezne a fordulatokra?! Bobby halála és feltámadása, Pamela vetélése, Ellie mellműtéte vagy épp Jock halála (és vélt feltámadása) a kollektív fikciós-tárházának aranyozott polcain helyezkednek mind a mai napig! És akkor már ne is említsük a mitikus Dallas-átszinkronizálást, amely a honi internettörténelem (és a modern népi kultúra) egy igen fontos pillanata, és a "szarok-a-farmra-bazzeg" száz év múlva szerintem a nyelvtankönyvek kötelező passzusa lesz (már ha van igazság a Foldön)
Természetesen a sorozatot Amerikában is zabálta a nép, hála az izomagyú jófiú (Bobby "bobihaj" Ewing) és a tökéletes gonosz (Jockey "eredetileg JR" Ewing) örök párharcának. A kérges tenyerű, cowboy-mentalitású papát a finom lelkű, angyali mama, az alkoholista szerencsétlent (Sue Ellen alias Samatha) a talpraesett menyecske (Paméla), a buta fattyút (Ray "Krepp") az okos feleség (Donna) ellenpontozta...no és ne feledkezzünk meg az univerzálisabb ellenfelekről (élükön Cliff), a mellényzsebből elővarázsolható történet-pótlékról sem (az alkesz Garytől a pszichopata Christinig...és most hirtelen csak úgy törnek fel belőlem az emlékek). Az írók a napi gagyi-szériák megcsalásos-utálós-múltból-felbukkanós marhaságait dolgozták el itt némileg hihetőbb formában, majd az egészet egy olajkút tetejére applikálták, és meglocsolták bőven zöldhasú dollárokkal is. Ami miatt azonban ez az egész mégis a retinánkba éghetett, az bizony a zseniális Larry Hagman ikonikus záróképe: a cliffhanger-mondat elhangzik, egy korty whiskey a szájba és villan az ördög taszító-vonzó mosolya...kép kimerevedik...created by David Jacobs...a magyar nézőnek meg újra van miért élni és dolgozni, mert nemsokára eljön újra a péntek! Aki ezt nem élte át, az valami fontosról azért tényleg lemaradt! Ipari tisztaságú, hígítatlan KULT ez, amely sajnos (?) megismételhetetlen...
u.i.: e sorok írása után abszolváltam néhány részt az új Dallasból. Nos, valószínűleg itthon siker lesz, ami egyedül annak köszönhető, hogy sikerült belepakolni a régi szereplőgárdát és a helyszíneket. Ennyire erős még mindig e régi cucc ereje!