Az ütöskösként feltűnt új-hollywoodi fenegyerekek közül kevesen estek akkorát, mint a Szarvasvadásszal mennybe menő, majd A mennyország kapuja orbitális buktájával magát szinte végleg leíró Michael Cimino. A nehéz természetéről és önfejűségéről hírhedt író-rendező 1985-ös, nagy visszatérésnek szánt szerzői akciófilmjét nem fogadta túl jól a korabeli közönség és a kritika sem, ám A sárkány éve kifejezetten szépen öregedett az elmúlt majd három évtizedben: ha mesterműnek nem is nevezhető, tartogat azért néhány kifejezetten szép pillanatot a finomságokra fogékony filmrajongóknak. Cimino ezúttal már-már klasszikus New York-i maffiamozit forgat, a vietnami possztraumás stresszel és az elrontott házasságával küzdő zsaru azonban ezúttal nem az olasz, hanem az ázsiai bevándorlókkal küzd. A kínai negyed fullasztó atmoszférája, a rendező saját alteregójának is tekinthető, a céljaiért mindenen és mindenkin átgázoló rendőr figurája, illetve a bűnözéssel, korrupcióval és egy kilátástalanul beteg rendszerrel fertőzött mikrovilág hiteles és erőteljes ábrázolása a korábbi nagy sikert idézi, a feszes akciók, a látványos tűzharcok pedig a szélesebb közönség felé nyitnának. Bár csavaros krimiként vagy elgondolkodtató látleletként a mű nem hibátlan, Mickey Rourke remek alakítása és néhány, Tarantino által is körberajongott, vérgőzös leszámolás miatt a mű igenis méltó a figyelmünkre.
Szépen öregedő bukták: A sárkány éve
2013.07.01. 09:50 | Huber Zoltán | Szólj hozzá!
Címkék: akció
A bejegyzés trackback címe:
https://kinetograf.blog.hu/api/trackback/id/tr195287608
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.