Kinetográf

Jelenleg csak egyetlen olyan ember él a Földön, aki képes a Higgs-bozonról működőképes dalt írni úgy, hogy abban még Hannah Montana figurája is gond nélkül felbukkanhat. Nick Cave régen túl van már a rocksztárság hagyományos kategóriáin: az ausztrál polihisztor afféle élő kulturális referenciaként szállítja az egyre letisztultabb, képszerűbb látomásokat. A legfrissebb, immár tizenharmadik Bad Seeds lemez a szexőrült kamionsofőr-üzemmódba kapcsolt Grinderman csodálatos ámokfutása után ismét az énekes-dalszerző lírai énjét állítja előtérbe. A Push the sky away a korábbi vaskosabb, profetikusabb hangzás helyett a Cave-Ellis filmzenékre jellemző, éteri-minimalista körítéssel tálalja az újabb verseket. A szomorú vonósok, a monoton karistolások finoman ellensúlyozzák a B-mozikat, giccses regényeket és modoros ponyvákat idéző, pompásan elrajzolt szövegvilágot. Cave a tőle megszokott eleganciával és humorral tapint rá az internet és popkultúra uralkodásának kínzó ellentmondásaira. A megfelelő dramaturgiai pontokon természetesen a zenekar is a húrok közé csap, így robbantva fel a visszafogott szerzeményeket. Hibátlan lemez, amit végre élőben is meghallgathatunk.