A zuhanó nézőszámokról és a sikerfilmek csökkenő színvonaláról sokat hallani mostanság, e két tendencia paradox összefüggéseiről azonban jóval kevesebb szó esik. Kezdjük rögtön azzal a mítosszal, hogy a blockbusterek valaha milyen eredetiek voltak, most meg kreatív válság van. Első pillantásra talán tényleg úgy
tűnhet, manapság kizárólag bejáratott franchise- és/vagy remake kerülhet a mozikba - ám a sikerek újrafelhasználása, a bevált módszerek kölcsönvétele eddig is jellemző volt Hollywoodra. Amióta világ a világ, a producerek megpróbáltak biztosra menni és a tuti receptet keresték. Régen az újdonság erejében bízva átcsomagolták, átcímkézték a műveket, ma a brand, a márkanév, a koncepció húzóerejében bíznak. Igen, valóban egyre kevesebb a kísérletezés és a változtatás, egyre koncentráltabb a finanszírozás. Jogosan lehet ezen keseregni, de ha megnézzük az idei sikereket, rögtön megértjük, miért alakult ki ez a tendencia. Amerikában az eddigi adatok alapján idén a Vasember 3, a Gru 2, az Acélember, a Szörny Rt. 2 és a Halálos Iramban 6 (!) van az élen – itthon csak annyiban más a helyzet, hogy ez utóbbi három némileg hátrébb szorul, Magyarországon ugyanis hagyományosan a vígjátékok dominálnak (Nagyfiúk 2, Családi üzelmek, Másnaposok III). Bár az év végi toplisták bizonyára mások leszek, a folytatások elképesztő túlsúlya már most nyilvánvaló. Talán arról lenne szó, hogy a kevesebb néző inkább biztosra megy?
Kíváncsiságból megnéztem, mit kapott az a néző a pénzéért, aki jegyet váltott mondjuk a Másnaposok harmadik részére...
A sikeres első rész egy egyszerű, ám annál nagyszerűbb koncepcióra épült, nevezetesen arra, hogy harmincas férfiemberek egy féktelen, átmulatott éjszaka után hihetetlenül vad helyzetekbe kerülnek. A közönség fokozott érdeklődése ezek után könnyen érthető. Mindenki ébredt már úgy, hogy csak emlékképei vannak az előző
éjszakáról – ám a film lényege mégiscsak az, hogy egy elnyomott vágyra erősít rá és kínál másfél órás enyhülést. A napi robotban megfáradt, a felnőtt-lét komolysága alatt roskadozó néző ugyanis mindent megadna azért, ha egy estére újra tinédzserként részegedhetne le. A macskajajos komédia első része nagyon ügyes mozi volt, a bombabiztos képlethez ráadásul megtalálta a megfelelő karaktereket, helyszíneket és poénokat – amelyek annyira ütöttek, hogy másodjára, harmadjára is lazán elvisznek egy filmet.
Szó se róla, a Másnaposok III csillogó, profi munka. A kamera állandóan mozgásban van, minden csillog-villog minden, a színek, a tájképek kényeztetik a szemet, tökös zene szól. Lövöldözés, autós üldözés, toronyházas akció is vár ránk. A lejárt szavatosságú, egy újrahasznosított ötlet újrahasznosítására épített forgatókönyv csomagolása tehát tökéletes, a dolog mégsem ezért vonzó. Attól a pillanattól fogva, hogy Zach Galifianakis újra Alan bőrébe bújik, őrültségeket beszél, találkozik Mr. Chow-al, szívatja a fogorvost és isteníti Bradley Cooper karakterét, a pénzügyi siker gyakorlatilag garantált. A néző újra akarja élni az élményt és nem érdekli, ha közben kifogynak a poénok, elillan a frissesség, légből kapott az egész. A filmre beülő néző első rész élményét akarja újraélni és ezért hajlandó fizetni. Jegyet vált a harmadik részre.
Egy effajta ismétlés, a brand felépítése azonban komoly pénzbe kerül a producereknek. A Másnaposok harmadik része 103 millió dollárból készült, ami vígjáték-kategóriában elképesztő összegnek számít (és ebben nincs benne a marketing, ami durván a gyártási költségek 20%-a szokott lenni). Mi került ennyibe egy alapvetően karakter-orientált moziban? Nos, az időközben sztárrá váló szereplők a hírek szerint 15 milliós gázsit kaptak, fejenként! Összehasonlításként az első rész még 35 millióba, a második már 80 millióba került, mindkét rész negyedmilliárd dollárt termelt az Egyesült Államokban, míg világszinten durván egy milliárdot. A harmadik rész ehhez képest 112 milliót hozott az USA-ban, amihez 200 milliós külföldi bevétel társult. Nem kell befektetői zseninek lennünk ahhoz, hogy lássuk a költség-bevételi olló záródását.
A különböző listákból és pénzügyi adatokból természetesen számtalan dolog kiolvasható – én csak két dologra szeretném felhívni a figyelmet. Egyrészt arra, hogy hiába drágábbak a folytatások, a producerek a kockázat minimalizálása érdekében ma ezt a módszert választják. A nézők ugyanis úgy tűnik, elsősorban ezekre ülnek be, független a filmek minőségétől. Egy szó mint száz, igen nehéz eldönteni, ki is pontosan a felelős a csökkenő színvonalért...
UPDATE: Miután e sorokat leírtam, kiderült, hogy a Gravitáció igen szépen teljesít a kaszáknál...megmutatva, hogy egy eredeti ötlet is szólhat nagyon, ha a megfelelő kezek keltik életre...