A bűvészek egyik legfontosabb fogása óriási látványosságot építeni az egyébként egyszerű mutatványok köré, mintha a néző valóban valami egyszeri, megismételhetetlen varázslat részesévé válna. A jó mágust a rossztól éppen az különbözteti meg, hogy a létrejövő illúzió nem a körítés, hanem a trükk eredménye, az élményt a show csak tovább fokozza. A középszerű előadó ellenben a gyenge, unalmas produkciót a színes-szagos kulisszákkal próbálná elfedni, általában sikertelenül. Nyilván sokakat le lehet nyűgözni a giccsel és a nézők egy részét be lehet csapni, de tartósan átverni a közönséget nem nagyon lehet. Ha egyszer beláttunk az ingujjba és csaláson kapjuk a művészt, végleg oda a szemfényvesztés. Pontosan úgy, mint az alább tárgyalt film esetében!

Bűvészek, bankrablás, sztárok: a Szemfényvesztők plakát-kompatibilis címszavakkal csábít a jegypénztárakhoz. A mágusok világa izgalmas, a precíz tervezésre és kivitelezésre építő caper ígéretes recept, a csapattá alakuló A-kategóriás színész-brigád pedig az Ocean’s Eleven markáns emlékképeit hívja elő - ám a nagybetűs ígéretekből végül semmi nem teljesül. A francia Louis Leterrier eddigi karrierje alapján kérdéses állagú blockbusterekre specializálta magát, vagyis kiválóan tudja ide-oda rángatni a kamerát és képes akciót passzírozni oda is, ahol amúgy nem sok történik. Ez a tudás azonban még igen kevés egy közel kétórás mozihoz.

A rendezőt láthatóan nem zavarja, hogy laposak a figurák, logikailag és dramaturgiailag ezer sebből vérzik a történet és egyetlen eredeti ötlet sem szorult a forgatókönyvbe. Az ésszerű, kellően kidolgozott vagy legalább értelmezhető fordulatok helyett kitartóan futkározik, lődöz mindenki, az égből pedig hull a pénz. Csillog és fénylik a felszín, a sztárok vért izzadnak, minden és mindenki mozgásban van, csak hogy a gigantikus világszám megszülessen - a multiplex-kompatibilis villódzás mégsem tudja feledteni, milyen áthatóan kong a produckió az ürességtől. A csavarok recsegnek-ropognak, nincsenek okos trükkök, se caper-izgalmak, sőt, a stílusos csalók is máshol dolgoznak. A Szemfényvesztők olyan, mint egy rossz bűvészmutatvány: az alkotók nem elvarázsolnak, hanem egyszerűen hülyének néznek minket.