Annyira hozzá vagyunk már szokva a kortás kínálat audiovizuálisan felpörgetett, jópofáskodó beszólásokkal és vicces mellékszereplőkkel teleszórt, sterilen optimista romantikus filmjeivel, hogy a Mielőtt éjfélt üt az óra letisztult, életszerű megoldásai szinte forradalminak tűnnek. Lassan két évtized telt már el Richard Linklater híres egyéjszakás mozija óta, két hősünk, Céline és Jesse időközben átlépték a negyvenet és mindkettőjüknek gyereke van, így ezúttal kénytelenek szembenézni a nagy illúziók elvesztésével. A két főszereplő és a rendező által jegyzett forgatókönyv bravúros, úgy lesz végtelenül optimista és reményteli, hogy fényévekre elkerüli a giccset és a mesterséges fordulatokat. Ahogyan szinte simogatják a szemet a film végtelenül hosszú, egy-egy sétát vagy autózást követő snittjei, úgy kényeztetik a fület a kitűnő párbeszédek. Delpy és Hawke nagyon érzi már a két figurát, a napfényes görög kulissza kiválóan rímel az életszakaszra, Linklater pedig tökéletes karmester: a “Mielőtt-széria” három művész szerzői önvallomása és számvetése, kíváncsian várjuk, mit gondolnak majd magukról tíz év múlva, átlépve az ötvenet.
