Ha kettősponttal elválasztott címet látunk, biztosak lehetünk benne, a stúdió újabb franchise teremtésén töri a fejét. A hidegháborús mesterkém, Jack Ryan nem új figura a vásznon, sőt, négy eddigi kalandját három színész (Baldwin, 2x Ford, Affleck) tolmácsolta. Az uralkodó logikának megfelelően az idei felvonás egy újraindítással egybekötött első rész akarna lenni, eredettörténettel, alapozó karakterjegyekkel, tematikai és hangulati iránymutatással. A tervbe csupán egyetlen hiba csúszott, végtelenül bugyuta és unalmas lett a kezdőrúgás.
Kenneth Branagh láthatóan jobban élvezte az orosz gonosz megformálását, mint magát a rendezést. Shakespeare egy legtapasztaltabb megfilmesítője Hollywoodban nem igazán boldogul a lecsupasztított szuperhős-sztorikkal (ne legyenek illúzióink, ez a film is az, csak más csomagolásban). Az Árnyékügynök vizuálisan rendben van ugyan, de sehogyan senm jön össze az okos aktakukac egyre vadabb akciózása.
Az első gyilkosság utáni bűntudat, a beszuszakolt kapcsolati dráma teljesen felesleges klisé, de az igazán fájó az alapsztori, ami olyan gyenge, mintha szándékosan hülyének néznék a közönséget. Az oroszok titkos számlákról amerikai államkötvényeket vesznek, majd egy tervezett terrorakciót követő percekben gyorsan eladják őket és ettől kirobban a második gazdasági válság?! Ez Jacken kívül senkinek nem tűnik fel, de utána sem függesztik fel a kereskedést? Talán komolyabb pénzügyi jártasság nélkül is felismerhető, hány sebből vérzik ez a teória. A probléma mégis az, hogy a fenyegetés még fantáziaként sem érdekes...ha Kevin Costner nem tűnne fel időről-időre, az egész cucc totális érdektelenségbe fulladna.