A brit alkotók hibátlan érzékkel nyúlnak olyan igaz történetekhez, melyekből aztuán eszményi forgatókönyvek, könnyfakasztó melodrámák készülnek. Vegyük például a Philomena alapképletét. Az idős ír asszony évtizedek elteltével megpróbálja megtalálni a gyermekét, akit annak idején az akarata ellenére apácák adtak örökbe. A nem mindennapi kutatásban egy karrierje holtpontján veszteglő újságíró segít neki. Adott tehát egy erősen kritikus, a katolikus egyház túlkapásait feltáró történet, erre azután szépen rákerül a felmelő road movie, ahol a két eltérő karakter megismeri és elfogadja egymást. A kissé butuska, ám végtelenül kedves és egyenes hölgy, illetve a sznob, ateista riporter kettőse klasszikus furcsa pár, akik az együtt töltött idő során természetesen sokat tanulnak egymástól és így mindketten tovább tudnak lépni.
Hála a résztvevőknek, ez a papíron hibátlan recept a vásznon ha lehet, még jobban mutat. A veterán Stephen Frears kisujjból rendez meg egy ilyen sztorit, Judi Dench lazán átlényegül, a komikusként ismert (és ebben az esetben producerként is érintett) Steve Coogan a finom humorért felelős. Ha ezt sok összetevőt szépen összadjuk, eredményül rögtön meg is kapjuk az Oscar-jelöléseket. Jól fésült, döccenők nélkül összerakott darabbal van tehát dolgunk, csak épp a meglepetés, a meghökkentés, a felkavaró mélységek maradnak el. Igaz, a közízlés kiszolgálásért cserébe sokkal több emberhez jut el az adoptál ír babák története.