A kortárs blockbuster elkeserítő helyzetéről már számtalan helyen értekeztem, ám a különböző érvek és hosszú dühöngések helyett talán elég csak két nevet említeni. Ma Hollywoodban a legnagyobb projekteket J.J. Abrams és Zack Snyder viszik - két olyan filmes, akik tulajdonképp azzal érdemelték ki a sikerkovács/csodarendező címkéket, hogy tökéletesen steril látványszekvenciákat képeseket forgatni, illetve a producerek szerint ők valahogyan értik a geek-célközönség igényeit (pedig nem is). Végignézve a két alkotó munkásságát azonnal feltűnik a beazonosítható stílus és az eredetiség teljes hiánya. Ja nem, elnézést, ők valójában arról ismertek, hogy úgy veszik fel az akció jeleneteket, MINT Spielberg vagy Lucas anno, fénykorában. Míg Abrams íróként-ötletgazdaként a televízióban legalább bizonyított, Snyder teljes karrierje mások által létrehozott műalkotások lelkiismeretlen fosztogatására épül. Érdekes, hogy Michael Bay vagy Paul W.S. Anderson állandó céltáblája az élcelődéseknek, az ő hozzáállásukat valló, csak épp sokkal jobb alapanyagokhoz és licencekhez jutó Snyder még a zakók után is producerek kedvence. Bay vagy Anderson legalább nem rejti véka alá, hogy üres látványmozikat készít tinédzsereknek, Snyder eközben komoly képpel fosztogatja a képregényes mézesbödönt. Akkor már inkább a Bad Boys vagy a Resident Evil, mint a kizsákmányolt Watchmen.

Snyder csillogó-villogó, ám kínosan üres módszerét mi sem szemlélteti jobban, mint a mitikus képregényfolyam, a Watchmen giccsesített megfilmesítése. Már a nyitószekvencia elárulja mi vár ránk: szuperlassítások, ünnepélyesen mozgó/forgó/zoomoló kamera és olajosan sötétlő, az utolsó porszemig retusált képek, melyeket gondosan összeválogatott slágerek kísérnek. Snyder fogja Dave Gibbons kompozícióit, kizsigereli Alan Moore korszakos történetszövését és az egészet nyakon önti ezzel a végtelenül modoros valamivel, ami nagyívűnek és lírainak tűnik, de pont olyan ragacsos-szirupos illetlenség, mint egy korsó boros kóla. A nemes nedű ebben a hasonlatban az eredeti képregény lenne, melyet rendezőnk az ő könnyen fogyasztható, instant édesség-élményre kalibrált megoldásaival locsol fel, majd az így kapott kotyvalékot drága pohárban, ezüsttálcán kínálja fel a nagyérdeműnek. A VBK ettől persze komolytalan pancs marad, melyet zabál ugyan a fiatalság, de aki végre kinövi és megtanulja értékelni a valódi ízeket, többé messzire elkerüli.

Snyder nagy pancsoló, a 300 vagy a Sucker Punch émelyítő borzalmai mellett a rombolás-pornót csúcsra járató Superman vagy az eredetit agyatlan akciómozivá silányító Holtak hajnala ironikus módon a jobb eredmények közé tartozik. Az eddigi életmű csúcsát jelentő (!) Watchmen bizarr érdekessége, hogy az alapmű annyira össze van rakva, hogy minden próbálkozás ellenére sem sikerült giccses és agyatlan látványra redukálni. Sebaj, hisz valamilyen fura oknál fogva Zack Snyder tíz évre előre megkapta a bizalmat a producerektől, szóval lesz alkalma bőven tovább borzolni a jó ízlésű néző kedélyeit. Ez a tény pedig sokat elárul a blockbuster-függő stúdiók mai állapotáról...