A nagyipari filmgyártást örökké súlytó téma- és ötlethiányt szerencsésen tudják enyhíteni a megöregedett figurák ráncfelvarrásai és a kifulladni látszó történetek újraindításai. Klasszikus nyomozónk, Sherlock Holmes szavatossági ideje is régen lejárt már, ugyan ki a franc akarna akciók nélküli, gondolkodós rejtély-filmet nézni a youtube és a 3D korában? Éppen itt volt tehát az ideje egy új Holmes-filmnek.
Ennyire klasszikus alapanyaghoz nyúlni azonban nem veszélytelen. Egyrészt meg kell felelni a kötelező elvárásoknak, másrészt a jelenkorra kell szabni a matériát. Az újrafazonírozás nem könnyű feladatát az a Guy Ritchie kapta, aki egyrészt London-mániás, másrészt nem tud szabadulni első filmje túlzottan is nagy árnyékától; a Holmes-mítosz viszont épp e két ok miatt testhezálló számára, hisz egyrészt kedvére tobzódhat a viktoriánus London ábrázolásában, másrészt végre úgy próbálkozhat valami újjal, hogy végeredményben ismerős terepen marad.
Sherlock Holmes generálozása azért sem könnyű feladat, mert annak erőssége éppen a természetfelettit minden esetben lelepző logika mindenhatóságát dicsőítő, ész alapú rejtélymegoldásban van. Holmes és Watson ráadásul két kékvérű, angol gentleman, a legnagyobb akciók így maximum a teázás körül alakulhatnak ki. Ritchie azonban komolyan vette feladatát és szinte hibátlanul dúsítja fel ezt a klasszikus receptet verekedésekkel és üldözéssekel, vicces akciószekvenciákat illesztve a fő rejtély megoldásába. Hőseink így úriemberekből viktoriánus akciósztárokkal válnak, két ütés közt cinikus poénokat vágnak a rendőrség vagy épp egymás fejéhez.
Robert Downey Jr nagyszerű Holmes, vicces és laza, látható élvezettel formálja meg a híres detektívet (már-már királyabb, mint Tony Stark). Alakításával el is lopja a show-t Jude Law Watsonja elől. A történet megfelelően pörög, nem unatkozunk egy percre sem, a poénok ülnek és még az is sikerül, hogy a gagyibb számítógépes trükkök sem zavaróak, inkább különös bájjal ruházzák fel a filmet.
Guy Ritchie szerintem olyanféle filmes szaki, aki egyfajta munkához ért, de ahhoz nagyon. Az új Holmes-film sok eleme így erősen rímel a rendező korábbi munkáira: a London-kultusz, a poénos akciók és a férfibarátság mellett kötelező penzumként kapunk egy szuperlassított boxmeccset is, ami hihetlen mód kilóg a film szövetéből, de Ritchie mégis képtelen lemondani róla. Ettől eltekintve azonban ügyesen visszafogta magát és a hangsúlyt az akciókra és mókára helyezte, huszonegyedik századi tempóban adagolva mindkettőt. Elkerülve így a csapdákat és hozva a kötelező elemeket is, élvezhető és szerethető film született.
Ha mindenképp kötözködni akarok, talán több ész és kevesebb izom ideálisabb keverék lett volna (a rejtély megoldása kicsit összecsapott a verekedés-üldözés rovására), de a ráncfelvarrás sikerült, ahogy a nagy mutatvány is: tipikus, de mégis friss Guy Ritchie-film született, ezzel pedig egy klasszikus is sikeresen indult újra.
Jöhetnek a folytatások!
"Értékelés: 8/10"