Sajnos egyre kevesebb animációs film készül kizárólag felnőtteknek. A vélhető piaci kényszer miatt az alkotók vagy a gyerekfilmeket fűszerezik meg az idősebb korosztálynak szóló utalásokkal (Toy Story és társai), vagy a felnőttesebb témákat lágyítják fel, hogy a kisebbek gyomrát se feküdje meg túlzottan (Hihetetlen család). A Mary and Max nem vállal efféle kompromisszumot, a mű ugyanis egy szigorúan felnőtteknek készült gyurmafilm.
Az alaptörténet végtelenül egyszerű: egy nyolc éves, antiszociális ausztrál kislány (Mary) és egy mentális problémákkal küszködő, new york-i öregúr (Max) levelezését és az évekkel egyre mélyebbé váló barátságát kísérhetjük figyelemmel, keserű iróniával árbázolva egyúttal a magányt, elszigetelődést, alkoholizmust és depressziót. E súlyos témákat azonban nagyszerűen ellensúlyozza a film humora és szemkápráztató képi világa. Az alkotó, Adam Elliott láthatóan mindent tud a gyurma-technikáról - a karakterek fantasztikusak (telibe talált karikatúrák), a helyszínek pedig az utolsó szegig kidolgozottak. A film minden kockája igazi kézművesmunka (bizonyítva, hogy még mindig a tehetség számít, nem féltétlenül a pixelszám).
Bátor tehát a film vállalása, hisz komoly drámai problémákat tárgyal. Az alkotó azonban tökéletesen ura gyurmafiguráinak, az animációs technikának hála a történet egyszerre tud megható és vicces lenni. A gyurmavilág ugyanis nagyszerű karikírozása a valóságnak, így fordulhat elő, hogy simán el tudjuk fogadni Max mentális betegségét és Mary antiszociális tulajdonságait is. A rendező ráadásul feltárja az okokat is: Maxot a nagyvárosi lét, Maryt családja deformálja el. Súlyos emberi tragédiák húzódnak tehát a mélyben, mégsem esünk a pszichologizálás csapdájába, mindezeket ugyanis néhol morbid, néhol szívmelengető humorral tárják elénk. A nevetés mögötti drámai elemek így még jobban hatnak, ahogyan a film üzenete is célba talál: nincs olyan reménytelen ember, aki ne lenne képes a barátságra, legyen akár magányos, akár elmebeteg, nyolc éves vagy hatvan feletti. A barátság ugyanis mindenkinek jár és talán a legfontosabb dolog az életben. Bár ezt az üzenetet kicsit túl direkten közli velünk a film, mindez megbocsátható, hisz nyilvánvaló a rendező szenvedélye és elkötelezettsége a téma iránt (és lássuk be, nem lehet mindezt elégszer elismételni).
A nagy trükk azonban mégis az, hogy a humoros báboknak könnyedén sikerül e súlyos problémákat közel vinni a nézőhöz, ezzel pedig a film többet mond száz sötét drámánál. A Mary and Max így lesz egy vicces-keserédes, de mégis felemelő film a magányról és barátságról.
Örüljünk, hogy a nézőszám-hajszolás és a pixelek korában még készülnek ilyen művek!
"Értékelés: 8/10"
