Képzeljünk el egy olyan drogprevenciós filmet, amely villogó "drog nagyon rossz" felirattal nyitna, majd másfél órán keresztül belőtt/betépett egyéneket mutatna, akik láthatóan nemcsak jól mulatnak, de nagyon király csávók is; a végefőcím előtt viszont újra felvillanna, a drog mégiscsak nagyon rossz és csúnya dolog!
Hatásos lenne, nem igaz?

A bombák földjén pontosan ezt a manővert hajtja végre és ez esetben a drog-hasonlat is helytálló, hisz a film fő üzenete szerint a háború igazi kemény drog. Ez önmagában rendben is lenne, az viszont már kevésbé, hogy ezt hatásvadász eszközökkel próbálja szó szerint is a szánkba rágni. Mindez talán még megbocsátható is lehetne, az viszont már semmiképp, hogy e háborús mozi szerint minden mellékhatása ellenére ez a bizonyos drog mégiscsak nagy királyság!

Filmünk hőse is rákapott a háború-drogra, Will ugyanis egy olyan adrenalin-junkie amerikai katona, aki mindenféle bombákat hatástalanít Bagdad utcáin. Az állandó életveszély így súlyos függősséggé alakul nála, leszokni erről már soha nem tud, így válik a civil életre teljesen alkalmatlanná. Ennek ellenére (vagy épp ezért) Will azonban kiváló katona, aki ugyani veszélyezteti társai életét (tippeket kérek, van-e fekete a három fős csapatban?), de mégiscsak rendet tesz a koszvadt iraki pokolban - függősége így válik tulajdonképp áldozattá a háború oltárán. A történet tulajdonképp tényleg ennyi, a bevetés-lelkizés-bevetés tengely mentén próbál egyszerre akciófilm és háborús dráma lenni - kevés sikerrel.

A Bombák földjén akciófilmnek ugyanis nem több, mint az Időzített bomba című B-klasszikus jelenkorra igazított remakeje. Ne mondja már nekem senki, hogy a XXI. század hajnalán az amerikai hadsereg még mindig kézzel és drótvágóval esik neki a bombáknak, ráadásul úgy, hogy gyermekek és anyák nézik mindezt a környező épületek ablakaiból - a bomba hatósugarán belül. Hősünk ráadsul ön- és közveszélyes macsó, nagy meglepetésünkre azonban ismét nem akad egy felettese sem, aki tenne ez ellen...ki érti ezt?!
A rendező hölgy (!) ráadásul mindenezt megpróbálja trendi dokumentarista-kézikamerás eszközökkel hitelesíteni, amely azt a kellemetlen érzésünket erősíti, hogy a film túl komolyan akarja venni magát. Erre még egy lapáttal rátesz azzal a bizonyos nagy üzenettel, amit mindenképp célba akar juttatni: a katona sajnos lelki nyomorék lesz a kegyetlen öldöklésben.
Igen, ezt ismerjük, de az alkotók nem tudják a háború perverz logikáját megmutatni nekünk, a drámai szál ugyanis nagyon mesterkélt. A lelkizés ezzel súlytalanná válik, a tökös bevetésekkel viszont a film mégiscsak a harcokat legitimálja.

Nem akarok abba belemenni, hogyan lehet egyáltalán bármilyen háború igazságos, de azt még nagyjából tudomásul veszem, Kathryn Bigelow miért akar érvelni az iraki harcok jogossága mellett. Tetszik, nem tetszik, országa mégiscsak háborúban áll, kell hát a biztatás, ezért úgy hirdeti az amerikai nemzet nagyságát, hogy kiáll távolban harcoló fiai mellett. Természetesen lefutjuk a kötelező köröket: az amerikai katona azért a námbörvan, mert laza, önfejű és tökös; de ami a fő, mindig helyén a szíve (ez akkora filmes toposz, hogy már nem is fér a vászonra). Ez a fajta filmes maszturbáció mindig kell Amerikának, ettől már ki se nyílik a bicska a zsebemben...
Értem én, hogy meg kell veregetni a sivatagban harcolók és az otthonmaradt nemzet vállát, különben a hazatérő veteránok egytől-egyik rambóként fognak kisvárosokat feldúlni - de a film ezt szolgáló eszköztára sajnos túlmegy azon a bizonyos tűréshatáron. Az még valahogy lement a torkomon, hogy Bagdadot poros-romos putriként ábrázolja, de az már igenis súlyos probléma, hogy az iraki civil lakosság minden tagját potenciális merénylőnek állítja be. Mocskos kétszínű bagázs lakja ugyanis ezt a koszos romhalmazt, itt gyerekeket koncolnak fel és a mosoly mellé a hátadba állítják a kebabvágó-kést. Mindezt direktben bemutatja nekünk a film: aki közeledni próbál ehhez az iraki hordához, annak bizony kampó! Mégis mi ez, ha nem rasszizmus?

Az egysíkúsítással persze rögtön indokolttá válik az iraki háború, hisz a perzsa országnak így égető szüksége van arra, hogy a nagy amerikai testvér rendet tegyen végre. Ezzel azonban a háború-drog tézis újabb (és ezúttal halálos) sebet kap, hiszen főhősünk függősége heroikus áldozattá válik, amit az egyszeri amerikai katona hoz a hazáért és végeredményben a gyerekkoncoló perzsákért is. Ez pedig már nem a háború jogossága melletti érvelés, hanem kőkemény propaganda!

A film mentségére legyen mondva, természetesen nem fogalmaz ilyen direkten. Megpróbál ugyanis végig realista és elfogulatlan lenni - ezt húzzák alá a dokumentarista eszközök. A probléma azonban azzal van, hogy mégiscsak akciófilmről beszélünk. A katonák így óhatatlanul vonzónak látszanak, olyan szavakat recsegnek a rádióba, hogy "rockandroll, cowboy meg hotshit" - a bevetések után meg piálással engedik ki a gőzt. A rendező ezt fokozandó nem tud ellenállni a robbanások szuperlassításának, csodálja a fegyverek nagy lőtávolságát és a bajtársiasságot. Ezzel azonban hiteltelenné válik annak bemutatása, hogy ezek az emberek pár bevetés után tényleg lelki roncsokká válnak.

A törekvés azonban kétség kívül erre irányul, a Bombák földje így egyszerre próbál patrióta akciófilm és komoly háborús dráma lenni. Ezt a szándékot pedig úgy tűnik, nagyon díjazzák az Egyesült Államokban, hisz az eddigi díjeső melllett a filmet 9 (!) Oscarra jelölték. Talán nem nehéz az eddigiekből kitalálni, mi áll ennek hátterében...a kedves olvasó ezek után talán elhiszi nekem, szó sincs itt ekkora remekműről. A mi európai gyomrunk ugyanis a háború efajta mesterkélt, fekete-fehér megfogalmazását egyszerűen nem veszi be!

Vannak azonban a filmnek erényei is. A főszereplő Jeremy Renner nagyszerű alakítása mellett dicséretes, hogy a film végeredményben mégiscsak realitásra törekszik és nem a felszínen hatásvadász (csak egy réteggel lentebb...de már ez is valami). Az amerikai hadsereg fényezése mellett ugyanis kitér annak mellékhatásaira is, ez pedig mindenképp haladás a Top Gun-féle nyílt toborzáshoz képest. Ez azonban nem feltétlen a film hozadéka, 1986-hoz képest ugyanis mi, mozinézők lettünk okosabbak és már nem szopjuk be a Tom Cruise-Ray Ban papírfigurák nyílt nyálazását (a youtube korában ugyan ki hinné el, valóban annyira jó móka katonáskodni???)
Aki tehát napjainkban akar toborzó filmet forgatni, kénytelen felsorolni a kockázatokat és mellékhatásokat is...az alkotók pontosan ilyen filmet hoztak össze!

A Bombák földjén fő problémája, hogy sokkal többnek akarja magát mutatni, mint ami valójában. Bármennyire is az okos és drámai patriótafilm látszatát akarja kelteni, mégsem több egy bántóan egysíkú és mesterkélten tanítani akaró, szörnyen túlértékelt háborús akciófilmnél!

"Értékelés: 3/10 - ennyire nem rossz, de büntetés jár a sok idegesítő vonás miatt "