Talán nem túlzás kijelenteni, a Coen-fivérekből mára valódi sztár lett, teljesen megérdemelten aratnak egyre hangosabb kritikai- és közönségsikereket - ez pedig természetes módon ráirányítja a figyelmet korai munkáikra is, így mára szinte a teljes életmű kanonizálódott. Ez alól azonban egy kivétel mégis van, érdekes módon harmadik filmjük mind a mai napig kevés figyelmet kap - érdemtelenül. Az Arizónai ördögfióka és a Hollywoodi lidércnyomás között, 1990-ben ugyanis forgattak egy nagyszerű gengszerfilmet Miller's Crossing címmel, amely számomra érthetetlen okból annak idején anyagi bukás volt és méltatlanul alulértékelt maradt. Azon pedig már meg sem lepődöm, hogy itthon nem hozzáférhető DVD-n (pedig a Coen-név nem rossz reklám...)
.jpg)
Most nem térnék ki a film érdemeire és nem is kritikát szeretnék írni. Aki még nem látta, sürgősen pótolja, hisz A Halál keresztútján nagy mozi, csavaros és dübörgő történettel, tökéletes rendezéssel és remek alakításokkal - no és persze finom Coen-humorral (irónia, finom fekete gegek és karikírozott karakterek). A film megtekintése tehát erősen ajánlott...én a fényezése helyett inkább azt vizsgálnám meg, mi rejlik a szimpla gengszerfilm mögött és mindez hogyan illeszkedik a Coen-életműbe.
Utólag persze könnyű dolgunk van, de ezen alkotásuk is nagyszerűen mutatja már azokat a vonásokat, melyek nem sokkal később (1996 Fargo) naggyá tették a testvérpárt. Nem arra gondolok, hogy piszok jól tudnak írni és rendezi, tökéletesen érzik a humor-dráma egyensúlyát; ettől még lehetnének "szimpla" mesteremberek - ami a szó eredeti értelmében alkotóvá teszi őket, az sajátos látásmódjuk és egyéni kérdésfelvetéseik, amelyek szinte a teljes életművet áthatják. E filmjük sem kivétel, de itt mintha mindez mélyebb régiókban, illetve csavart módon jelenne meg - talán épp ez szolgálhat magyarázatul a film mostoha sorsára.
A Halál keresztútján a felszínen ugyanis egy remek gengszterfilm, noir elemekkel és erős szerelmi szállal. Megidéződik Bogart szelleme is, hisz a mű központi témája a férfi, aki maga alakítja a sorsát és tetteiért vállalja a felelősséget; még akkor is, ha ezzel elveszti a szerelmet és dicsőséget, ő saját erkölcsi rendszere szerint alakítja sorsát. Ez a tematika csak látszólag áll távol Coenék világától, valójában azonban rímel kedvenc problémájukra: a kisember és a kaotikus világ kapcsolata e közegben is nagyszerűen vizsgálható. A klasszikus gengszermesékkel ellentétben ugyanis a hőseinket körülvevő környezet itt maga az őskáosz: a várost jellemtelen bűnözők irányítják, akik megrendülve tapasztalják a morál 
leromlását, a rendőrség hajlik a szélben, a polgármester pedig a legnagyobb nímand a városban. Coenék azonban tovább karikírozzák a helyszínt, nem használnak kor/és városmegjelölést - annyit tudunk csupán, hogy Amerikában vagyunk és szesztilalom van, ennél több fogódzót nem is kapunk. A legmítikusabb hely azonban mégiscsak a címadó erdő, ennek ábrázolása szinte már elszakad a realitástól és a legfontosabb jelenetek is ehhez a helyszínhez kapcsolódnak.
Ebben a világban kell tehát boldogulnia hősünknek, akinek nemcsak a szíve, de az esze is a helyén van, amit egy ilyen ellenséges és átláthatatlan világban persze titkolnia kell. Tomról már az elején megtudjuk, hű az elveihez és egyenes ember. Főnöke átvállalná adósságát, ő azonban vállalja tetteiért a felelősséget - mikor a bukméker emberei megverik, annyit üzen: "nincs harag". Tom tehát maga irányítja sorsát, máshogy nem tud élni, ilyen jellem - ennek nagyszerű szimbólumát Coenék pedig a kalapjában találják meg.
A film tulajdonképpeni főszereplője így Tom kalapja lesz. Többször ütik le a fejéről, ő azonban mindig felveszi; ha el is játszotta az éjszaka, visszaszerzi és az áhított nőhöz is az vezeti. A film kulcsjelente épp ezért az, mikor elmondja álmát a nőnek: "Álmomban egy erdőben vagyok, a szél elfújja a kalapom." Erre a nő folytatja a történetet mintha tudná, mi Tom álma: "Te pedig üldözöd, majd elkapod és az valami csodává változik a kezedben" Tom viszont erre megvetően azt válaszolja: "Nem, nincs annál komikusabb, ha egy férfi a kalapja után szalad".
Tom kalapja tehát fennmarad, még az erdőben is (ahol eldől, ki a férfi és ki nem) - de ha el is fújná a szél, ő bizony nem menne utána. Neki nagyszerű ellenpontja Bernie, aki mindenféle erkölcsi norma és ész nélkül működik; az erdőben, mikor élete a tét (azaz "elfújja a szél a kalapját"), ő bizony könyörög és megalázza magát ("fut a kalap után"). Ezért Bernie sorsa végül a halál (a kaotikus világ mégis eltiportja), míg Tom mindig visszaszerzi az irányítást veszélyes játéka fölött, még akkor is, ha néha csak a szerencse segíti ebben. Erre rímel a vicces a párhuzam peches fogadásai és ész-vezérelt terve között: míg a lovakon mindig veszít, a káosz világában végzett manővereit a szerencse is kíséri. Úgy tűnhet tehát, Tom figurája kilóg a Coen-hősök közül és sokkal hagyományosabb; én azonban úgy vélem, épp ezért van fontos helye e filmnek a Coen-életműben - e hősük ugyanis ellentéte minden más Coen-figurának.
Aki tehát igazi férfi (azaz helyén van az esze, szíve és becsülete) - az még a legszövevényesebb világban is uralhatja sorsát. Ennek nagyszerű összefoglalása a kalapját fejébe húzó Tom záróképe. Coenék e zárással mintha példaképp akarnák felmutatni nekünk Tom figuráját - ilyen csak a gengszerfilmekben van, a valóság/jelen azonban más. A zűrzavaros világban saját sorsát irányítani tudó figurával ugyanis vessük össze az életmű későbbi szereplőit: a Fargo, a Burn after reading vagy az A serious man hősei már nem tudják uralni az őket körülvevő káoszt, ahogy a No country for old man sheriffje is csak tudomásul veszi, de változtatni nem tud a tényen - azok az idők már elmúltak, mikor azt a bizonyos kalapot nem vitte el a szél és mindig a fejünkön maradt.
