A múltkoriban már elmélkedtem az északi filmek mostanában tapasztalható remek minőségén és az akkor leírtakat aláhúzandó, most egy korábbi, 1995-ös alkotásról szeretnék pár szót szólni. A Tojások ugyanis nem szigorúan vett kortárs mű, hanem egy tizenöt éves norvég alkotás, és az egyetlen oka, hogy végül eljutott hozzánk (mostanában adta az m2 is), az egyértelműen a rendező személye. Bent Hamer ugyanis nem akárki, olyan későbbi csemegék fűződnek a nevéhez, mint a Dalok a konyhából, a Tótumfaktum vagy épp az legjújabb O'Horten - a Tojások című korai zsengéje épp e remekek farvizén jutott el végül mégiscsak hozzánk...nagy szerencsénkre.
Aki ismeri a rendező fentebb említett híresebb munkáit, az egyébként körülbelül be is tudja határolni a Tojások világát is. Hamisítatlan északi filmről van természetesen szó, valahol a 
dráma, a vígjáték és a szatíra határán - a gyors vágásokat és a száguldó tempót kedvelő nyájas olvasóinkat épp ezért már rögtön itt szeretném lebeszélni a film megtekintéséről, ez a mozi ugyanis tényleg más dimenziókba kalauzol minket. Valahol a nagy hórengeteg közepén él ugyanis két öregúr, Apa és Mo, akik egész életüket együtt töltötték és afféle norvég furcsa párként tengetik nem éppen pörgős és eseménydús életüket és az ő nem éppen szokványos világukba von be minket a film meditatív képveivel és statikus beállításaival.
Tulajdonképp epizódfilmnek indul a dolog, hiszen egy-egy jellemző, hosszúra nyúlt pillanaton keresztül szemlélhetjük a két öregúr lassú és finom humorral átszőtt életét, a rendező pedig az iróniáig kihúzza a mindennapok egyhangúságát és okosan kitalált, apró gegekkel mutatja be a testvérpár korántsem egydimenziós viszonyát. A mondhatni idilli állapotba rondít aztán bele Apa egy régi svédországi kirándulásának eddig ismeretlen gyümölcse, Konrad - a férfi eleddig ismeretlen fiúgyermeke.
A film legnagyobb erénye persze nem is maga a banális történet, hanem az a tempó és alkotói hozzáállás, amivel egyszerre tud szomorkás és mégis metszően irónikus hangulatot varázsolni. A jól kitalált és felfűzött pillanatokon keresztül ugyanis a rendező nagyszerűen találja fel, hogy a mindennapok ismétlődő banalitása és lassúsága egyszerre drámai és vicces és mindezt afféle lassan őrlő humorral tálalja, ami ha egyszer beszippantotta az embert, többé nem ereszti. Tény, hogy a Tojások nem könnyű film, viszont aki fogékony a finomságokra, annak nagy szellemi örömökben lehet része.
"Értékelés: 8/10"
