Nem könnyű az egyszeri megmondóember élete, ha úgy akar kövér magvakat szórni a tudásra éhes olvasóközönség elé, hogy közben a népszerűség se kerülje el...Azt ugyan már nagyjából kitapasztaltam, hogyan lehet magára a nagy Indexre blogbejegyzést katapultálni, hiszen ennél mi sem egyszerűbb - csak össze kell keverni egy nagy kanál szarkazmust két-három kiló maró iróniával és egy csipetnyi negatívkodással, majd ebből egy jó nagy adag fikát gyúrva az egyszeri kritikus is ügyesen abszolválhat pár órás közszereplést a az áhított főoldalon (példa itt, itt és itt)...de arra mégiscsak a napokban döbbentem rá, hogyan kell olyan kritikát írni, mely nemcsak magvas gondolatokkal pallérozhatja a köz filmesztétikára éhes elméjét, de magának a kritikaírónak is nagy megbecsülést és komoly rajongótábort hozhat!

Eleddig ugyanis tévedésben éltem én! A kezdet kezdetén még oly naiv voltam, hogy arra gondoltam, olvasottságot csak a lenini úton haladva lehet elérni, azaz tanulni, tanulni, tanulni. Oly balga voltam, hogy biztosra vettem, ha az ember ötévesen Bergmant és Antonionit szív magába majd az általánosban elkezdi gyúrni az esztétikát és a gimiben már Hegelről és Eizensteinről vitázik, hogy aztán valami négybetűs, nagy nevű egyetemen szívja magába a mozgókép-elemzés minden csínyját-bínját, nos akkor egyenes az út a rivaldafény felé...A több tonnányi könyv beszipkázása után ugyanis a filmkritikus is megkezdheti magvas és mély gondolatai szétszórását a virtuális termőföldben, melyből aztán a megbecsülés és dicsfény gyümölcseit arathatja le. Úgy véltem én, csak ez a sziszifuszi munka az üdvözítő és így az ember lassan-lassan afféle garbós, vastagszemüveges filmestésztává válhat, hogy végül valami késő esti, közszolgálati kerekasztal-tévéműsorban oszthassa az igét...

No persze az már rögtön az ígéretes karrierem legelején le is esett: ez az ország azért picit talán mégis máshogy működik és hogy ezt a fentebb vázolt macerás cécót is ügyesen meg lehet spórolni, ha a leendő kritikus a megfelelő embereket ismeri (jó helyen és jó időben persze). Egyszerűen csak divatos helyekre kell járni, bekerülni a megfelelő körforgásba és végül celebeskedni (reggeli műsor kötelező), nagy gond így már nem lehet...de ahogyan most így végnézek magamon, egyszerűen nem tudom elképzelni, hogy bármennyire is jól állna nekem egy komolyabb súlyfelesleg és a tarkopaszodás (nyakfüggőket meg amúgy sem hordok), úgyhogy rá kellett döbbennem, a rézandrásosodás mégsem a számomra járható út...

De sebaj! Nem kell elkeseredni, hiszen tegnap rápillantottam a blogomra és hirtelen belém csapott az isteni szikra: az áhított olvasottság elérése olyan egyszerű, mint az 1x1! Ahogyan az élet minden területén, a jó öreg csöcs-pöcs kombó szerencsére itt is működik és a filmesztétika világában is csak a szexre kell rámenni, hogy aztán klikk-vihar alakuljon ki...
Íme a tegnapi állás szerint eddigi bejegyzéseim népszerűségi listája:

Pénisz és szex, ennyi kérem a varázslat!
Megkísértett tehát engem is a bulvár-újságírás randa, patás ördöge, így hát mostantól mindent a népszerűségért...a következőkben ezért olyan bejegyzésekre tessék számítani, mint például a "Pöcsök és csöcsök a mai skandináv filmben" vagy a "Segg és horror - van kiút" és persze a vélhető-top bejegyzés majd "A pina és a Star Wars" lesz.
Vagy kinyomozom azt a témát, mely évek óta foglalkoztat: "Létezik-e Hitler-pornó?"