Töredelmesen bevallom, sajnos egyre ritkábban jutok el moziba, de A zenekar látogatása címet viselő izraeli alkotás olyan nagyszerű kezdeményezéssel jutott el végül a hazai 
moziközönséghez, hogy fontosnak tartottam jegyvásárlás-formában is támogatni a lelkes félamatőr filmforgalmazókat (bővebben az egészről itt). No persze ezzel nem azt akarom mondani, hogy a film saját jogán nem érne meg egy mozilátogatást, épp ellenkezőleg!
Azért őszintén szólva előzetesen tartottam ettől a filmtől, mert valami eszméletlen mennyiségű díjat gyűjtött be eleddig. Ez pedig számomra azt szokta jelenti, hogy az adott mű hihetetlen fontos dolgokat tárgyal, nagyon mélyen és eszméletlenül nagy tanulságokkal - azaz fontoskodik, unalmas és baromira nem szórakoztató. A zenekar látogatása ráadásul az arab-izraeli ellenségeskedés témakörében mozog, ami elismerem, égető és fontos probléma, de nekem itt, a Kárpátok innenső oldalán (szégyen, nem szégyen) távoli és kissé már lerágott csont...
Nos, ez a film durván cáfolt rá e csúnya sztereotípiáimra, hiszen nemhogy nem akar unalmasan fontoskodni, de igazán szórakoztató is, ráadásul az arab-izraeli konfliktust is inkább annak univerzálisabb vonatkozásaiban tárgyalja, az emberek közötti keserédes kapcsolatokra helyezve a hangsúlyt. Az alapsztori amúgy teljesen egyszerű: egy egyiptomi 
rendőrzenekar érkezik Izraelbe, de a reptéren senki sem várja őket - felkerekednek hát a sivatagba, hogy végül néhány jó szándékú falusi zsidónál töltsék az éjszakát. Az elsőfilmes Eran Kolirin nagyszerű érzékkel használja ki ezt a történetet és nem esik bele a moralizálás csapdájába, egyszerűen és kimérten csak a szituációból adódó apró emberi jeleneteket bontja ki, visszafogott humorral és mély együttérzéssel. Nincs itt semmi fontoskodó háborúellenesség, semmi rasszizmus-kritika vagy nagyképű művészkedés - csak néhány ember próbál kommunikálni a másikkal (és így önmagával is). Ez pedig néha vicces, néha megható, de végig nagyon emberi és felemelő. Valahol a korai Forman és a korai Jarmusch között vagyunk, félúton...
Dícsérhetném persze én most itt hosszan a film igen finom humorát, az átgondolt rendezést, a nagyszerű tempót és a jobbnál jobb színészi teljesítményeket, de azt hiszem teljesen felesleges. Az sem igazán érdekel, hogy ebben a moziban az arabok és a zsidók végül megértik egymást és a rendező optimista a végeláthatatlan ellenségeskedést illetően. A zenekar látogatása ezeknél sokkal több, hiszen ez az egész történet ugyanúgy játszódhatna Japánban, Mexikóban vagy Afrikában, mint Izraelben. De ha egy szlovák zenekar tévedne el mondjuk Nógrádban, az egész képlet akkor sem változna sokat - a kölcsönös elfogadás és az emberségbe vetett mély és szilárd hit ugyanis az, amely ezt a filmet végül annyira optimistává és szerethetővé teszi. Ezt a dolgot pedig egyszerűen nem lehet elégszer látni és érezni!
"Értékelés: 9/10"
