Nem tudom, rajtam kívül volt-e valaki annyira elvetemült, hogy belenézett az Eurovíziós dalfeszt döntőjébe, de e bűnös élvezet évről-évre fontos és meglepő tanulságokkal szolgálhat a fejlett kritikai érzékkel rendelkező, efféle finomságokra fogékony, de 
alapvetően mégis perverz ízlésű nézőknek. Igazi bűnös élvezetről van ugyanis szó, aki pedig érteni akarja a mai tévés gagyi fogalmát, annak mindenképp meg kell próbálkoznia a show-val, így ráadásul évről-évre lépést tarthat a sógiccs burjánzásával is: idén a mérhetetlenül puccos világítás, a tükörsíma színpad, a mindig szédületesen forgó és zoomoló kamera (nagytotálból bele a szerencsétlen énekes szájába), az elállíthatatlan szélgép és a balfék műsorvezetők nagyszerűen demonstrálták, hogyan kell közszolgálatilag puccos csilivilit csinálni az erre még vevő népeknek (aki vélethetően a tévéileg még "feltörekvő" országok átlagnézőiből, nyugat-európai korosodó középosztályából és az alja-pop iránt valamiért mindig fogékony fiatalokból áll össze). Élmény volt látni, mit értenek ma az "élő, nagy páneurópai zenés showműsor" fogalmán...
A giccs persze mindig is megvolt az ilyen eseményeken, ezzel igazából semmi baj nincs (számomra pedig csak növeli a bűnös élvezeti faktort) - azon viszont mégis elgondolkodtam a műsor alatt, hogy most akkor a nagy páneurópai kultúrális sokszínűség merre is tart tulajdonképpen. Az persze egy dolog, hogy a dalok annyira semmitmondó 
klisék voltak, hogy végig a "nem hallottuk ezt már valahol?" érzés motoszkált bennem és nyilvánvaló az is, hogy zeneileg ez az egész verseny már tíz éve is elavultnak számított. Ettől még lehetne annyi érdekessége a műsornak, hogy hallhatnánk jóféle grúz popzenét, balkáni beütésű melódiát Albániából vagy épp bármit izlandiul, ami így már önmagában érdekes lenne egy hallgatásra. A gagyipop is érdekes, ha örmény - legalábbis egy műsor erejéig mindenképp...
Ehelyett azonban mit látunk? Tök mindegy, melyik együttes honnan jött, sabloncsajok és sabloncsávók ropják és szinte senki nem énekel a saját nyelvén. Ez még talán emészthető is, de hogy a hangszerelés is teljesen ugyanaz szinte mindenhol, az azért már egy picit tényleg húzós. Ennyi erővel ugyanis lehetett volna ez az egész valami ZS-pop 
tehetségkutató valamely külföldi köztévéről átvéve, ahol Lily Allen, Lady Gaga és hasonló trendi sztárok native hasonmásait keresik. Kérdem én, ezzel amúgy minket egész Európát büntetni?!
Azért persze fél óráig szórakoztató volt a dolog és volt egy pár gyöngyszem is! A franciák például nem érezték cikinek, hogy egy Captain Jack-utánérzéssel álljanak ki - nem is értem, hogy egy csomó területen jó ízlésű nemzetnek hogy a francba (szóvicc) lehet ilyen szar a popzenéje... Persze az izlandi csaj francia nyelvű száma is -mondjuk így- érdekes kombó volt, ahogy a portugál Celin Dion-imitátor is zúzott. Mindezek azonban semmik voltak ahhoz a brutálmázsás zenéhez képest, amit a ruszkik hoztak. A kövér, bundeszhajú és herélthangú zenekar ugyanis olyan kompletten durva dolgot tett le az asztalra, hogy én tényleg teljesen elaléltam. Kár, hogy nem ők nyertek...
Tudom én persze, hogy ez az egész verseny kicsit pállottan húgyszagú már, de mégis mintha jól tapinta rá, milyen sivár is az európai pop...sehol egy újabb O-Zone vagy Tatu, ami persze önmagában nem feltétlenül baj, az viszont igen, hogy az Eurovíziós dalfesztivál is a teljes uniformizálódás jegyeit mutatja és így a maradék értelme is elveszteni látszik.
No persze fel a fejjel, ettől lesz ez az egész egyre perverzebben vicces és baromira szórakoztató...tessék csak megnézni a már említett ruszkikat és azt mondani rá, hogy nem baromi szórakoztató:
