"Meg köll nézni, mert majdnem magyar film" - hallottam több helyről is a Ragadozók bejövetele kapcsán és bár értem a rációt benne, de ezzel a vaslogikával azért az mégsem 
stimmöl, hogy amúgy is szinte mindenki magyar a világban (max még nem tudja), Hollywood meg egyenesen 100% hungaro-alapítású (=szinte minden film majdnem magyar) - szóval a Ragadozók megtekintésére (no tessék, még a címe is magyar) nem a magyar vér és nem is feltétlen az Antal Nimród/Pados Gyula alkotópáros személye motivált, hanem szégyenteljes módon engem a mára kultikus alapvetéssé nemesült 1987-es remekmű utórezgése rángatott el a moziba...Svájcinéger meg az a bizonyos izmos akciófilmes hangulat, amely alapvetően formálta fejlődő személyiségem a mai napig képes engem kései vetítésekre csábítani. Nehéz persze ilyen fajsúlyú előd után nagyot dobni, de szerencsére Antal Nimród a legjobb utat választotta: a Predators ugyanis egy okos tisztelgés lett a fentebb említett műfaj előtt, olyan moziélmény, mely egyszerre retró de mégis át van itatva azzal a huszonhárom évvel, ami a két film között eltelt.
A film legnagyobb erénye amúgy éppen az, hogy az visszanyúl az eredeti formulához és azt gondolja picit tovább: van egy dzsungel, egy csapat katona meg egy rakat fegyver, no meg idővel feltűnik egy-két predátor is. Persze azért már mégsem '87-et írunk, így az alapképlet mellé kapunk még egy kis fekete hangulatot, karakterszínészeket no meg csoportpszichológiát - a Ragadozók így egy afféle továbbgondolt retró-nyolcvanas-akció és ez szinte végig nagyon jól áll neki.
Nimród ugyanis láthatóan szeret B-filmet csinálni (és ehhez persze A-kategóriás módon ért is) - most sem akar többet, mint egy szórakoztató, kikapcsoló másfél órát, egy afféle kedd esti akciómozit összehozni és mindez maximálisan sikerül is neki. Egy szavunk nem lehet tehát a 
tempóra, van akció meg keménykedés és helyén vannak az ilyenkor szinte kötelező filmes utalások is - a rendezéssel tehát semmi gond és külön csillag jár Pados látványos, párásan fakó-zöld képeinek is.
Rendezőnk legnagyobb erénye azonban mégiscsak az, hogy utolsó cseppet is kifacsarta a gyengécske forgatókönyvből és szinte a szarból épít várat, ugyanis a film azért nem lehet sokkal több fentebb említett kategóriánál, mert sajna gyatra igen alapanyagból született. A film Lost-hangulatot idéző indítása ugyan még sok potenciált tartogat (egy csapat idegen ember találja magát egy ismeretlen dzsungel közepén és fogalmuk sincs, miért/hogyan kerültek oda és csak annyi közös van bennük, hogy a saját területükön a legjobb gyilkosok) - a film közepén aztán az írók nem csapják le sem az alapszituációból adódó magas labdákat, sem az izgalmas karaktereket nem építik tovább, így szinte észrevétlenül csúszunk a rejtélyességből gyakolós akcióba. Ez még nem feltétlen lenne gond (Nimród mindezt jól vezényli le), de sztori laposodása mellett a dialógokat is egyre nehezebben tolerája az ember, ráadásul Brody sem tud hiteles Svájcinégerré válni, így néha elveszik az addigi lelkesedésünk is.
No persze nem kell itt annyit agyalni és rendezőnk éppen afféle elterelő technikákkal foltozza az üresjáratokat, szerencsére van itt annyi jó mellékszereplő és apró geg (Trejo, ruszki katona, gerinckitépés meg szamurájkard...óóó igen!), hogy nem kell feltétlen mindenhol értelmet és jó sztorit keresni. Nimród ráadásul ügyel a finomságokra is, gyakran veszi meglepően sötétre a hangulatot és még a Kontrollból is átemel konkrét képeket (vörös/kék fáklya) - tényleg mindent megtesz tehát, hogy maximális legyen az élvezet és ez majdnem a film teljes hossza alatt sikerül is neki.
Bele lehetne most amúgy menni abba is, mennyit változott a világ '87 óta: izommacsó helyett érző zsoldos, törtető cél helyett rejtélyes ismeretlen, edzett csapat helyett egy rakat idegen, ismert dzsungel helyett idegen bolygó - mindebből még egy szép elméletet is építhetnénk a korszellem változásáról, de azt hiszem, felesleges. A Ragadozók legnagyobb erénye ugyanis éppen az, hogy nem akar filmtörténeti mérföldkő lenni, hanem felvállalja önmagát és végül se több, se kevesebb, mint egy jól megcsinált, egyszeri mozizásra szánt, mívesen megcsinált B-film. Nem lesz kult, de így sem lehet egy szavunk sem, ilyen jó "magyar" akciót régen láthattunk már...
