E régi kedvencemet szeretném most itt a nagyérdemű elé tárni – egy efféle mesterműről én most nem is akarok sokat írogatni, inkább csak azon morfondíroztam a minap, vajon miért készült ennyire kevés fotó-film (én ezen kívül nem is tudok igazán kultikus művet említeni). Az említett szösszenet ráadásul nemcsak gyönyörűen néz ki ebben a formában, de vélhetően a költségek szempontjából sem volt mindegy, hogy állóképekből szerkesztik össze vagy leforgatják – a végeredmény azonban egyértelműen igazolja a fotó-film létjogosultságát.
Ráadásul ez a forma tökéletes választás, hiszen maga a történet is emlékképekkel és az idővel játszik és hát mi más a fotó, ha nem éppen ez: kimerevített pillanatok és kiragadott képek és mindez pontosan passzol a La Jeté történetéhez. A sztori amúgy annyira erős, hogy nem is vesszük észre a szinte tökéletes kivitelezést…nem véletlen, hogy az alapötletet Terry Gilliam kölcsönvette később, de mentségére legyen mondva, nem hozott szégyent az elődre, tökéletesen gondolta tovább a rövidfilmet.
No, nem is szaporítom tovább…jöjjön maga a mű (angol felirattal):