Az a szürreálba hajló véletlen történt meg velem a minap, hogy egy hosszú és kimerítő út 
után, több napos filmes megvonás és hosszú mozikoplalás után egyedüli és kizárólagos lehetőségként három klasszikus hollywoodi alkotás megtekintésére adódott módom és hát vérbeli mozgóképfalóként én egyből be is habzsoltam mind a hármat…egymás után, éjszakába nyúlóan és hát így kerültem én jó ismeretségbe Bette Davis művésznővel, mivel a három filmben éppen az ő személye volt a közös.
Nem mintha eddig nem láttam volna filmjét e legendás hollywoodi állócsillagnak, de hát a véletlen összesodorta Bette Davis-maratonom után mintha kezdeném megérteni az őt övező legendát és rajongást. Akárhogyan próbáltam ugyanis ezekre a filmekre gondolni (All about Eve, Now voyager, Mr. Skeffington), máshogy egész egyszerűen nem is lehet róluk beszélni, csak mint Bette Davis-filmekről, hiába a három teljesen különböző műfaj, hangnem és történet, itt bizony minden körülötte forog.
Színésznőnk ugyanis szó szerint dominál a vásznon és lejátszik mindenkit maga körül, auráját még akkor is ott érezzük a filmen, ha éppen nincs a jelentben – mindezt ráadásul úgy éri el, hogy az alakítása mégsem hajszálpontos vagy tökéletes. Ő bizony azon kevesek 
egyike, akik minden különösebb trükk vagy bonyolult mesterfogás nélkül, de mégis elemi erővel tudnak „jelen-lenni”. Mindez tényleg valamiféle ritka adottság, ragyogó aura és éppen ez okozza azt a furcsaságot is, hogy ugyan elhisszük neki az alakítást és a karakterként szemléljük, közben azonban mégiscsak a nagy Bette Davist figyeljük és az ő személye érdekel minket. Lopni akarunk az aurájából, tanui akarunk lenni a nagy színésznő játékának és éppen ezért lesz mindegy, krimit, drámát vagy épp tragédiát látunk – nekünk mindez csak egy újabb Bette Davis-film, a személyes varázsa mellett az alkotások többi eleme csak afféle szükséges kellékként marad meg az emlékezetünkben.
Igazi filmes nagyasszonyról van tehát szó, Hollywood aranykorának egyik ikonjáról, aki ráadásul nem az a kimondott klasszikus szépség, mégis olyan karizmatikus és tehetséges volt, hogy szinte bármit eljátszhatott. Imádom azokat a (szinte minden alkotásában) kötelező jeleneteket, mikor Davis egyedül bolyong a díszletben és szobáról szobára járva döbben rá a fájdalmas igazságra – ekkor szinte tapinthatóvá lesz az őt övező kultusz és a mai szemnek hiába hajlanak már giccsbe e befejezések, ő még bizony mindig a vászon úrnője és mindez soha nem fog elhalványulni.
Ma már persze senki nem emelkedhet efféle magasságokba…a sztárrendszer azóta teljesen átalakult és ma már nincsenek klasszikus értelemben vett mozicsillagok sem, akik köré filmeket írnak és akik az adott stúdió védjegyei. Bette Davis ma kultusz és legenda, egy letűnt kor ragyogó csillaga, de öröksége azért valamennyire mégis a mai napig tovább él, hisz olyan színésznőknek volt egyértelmű és tagadhatatlan példaképe, mint Faye Dunaway, Meryl Streep vagy épp a rá néha szinte kísértetiesen hasonló Susan Sarandon.
Bette Davis így aztán tényleg örök.
