Ha egy történet lapos és közhelyes, azt bizony hiába körítjük szocio-drámával és szépen 
kivitelezett akcióval – az alapötlet hibái és gyengeségei végül úgyis átütnek majd a végeredményen. Pontosan ez a problémája Ben Affleck második rendezésének is, amely bár néhol kifejezetten tetszetős darab, egészében véve mégis inkább egy túlnyújtott és túlzottan okoskodni akaró, közepes mozi. A szerelem miatt jó útra térő, ezért a bűnözői körökből szabadulni próbáló jószívű rabló történetét ugyanis már túl sokszor láttuk, mindez egész egyszerűen nem elég érdekes. Hiába helyezi hát rendezőnk a sztorit Bostonba és próbál meg afféle szociografikus hátteret festeni az alvilági figurák köré, ez így bizony kevés.
Affleck persze láthatóan jól ért az atmoszférateremtéshez és kifejezetten érdeklik a külvárosi viszonyok, társadalmi tablók is. Eddigi két rendezése ifjúsága színhelyét, Bostont vizsgálja – de míg a Hideg nyomon sikeresen építi össze az aprólékos miliő-ábrázolást a kemény krimivel, addig a Tolvajok városa nem képes realista, kemény akciómozivá válni, ahhoz ugyanis túlságosan hiteltelen. Mert sehogyan sem értjük, a bankfiókvezető-kisasszony miért is kertészkedik egy közveteményesben és él egy rosszhírű lakótelepen, ahogyan az sem világos, miért annyira eszelősen erőszakos a legjobb barát. Sok karakter tehát valahogy túlságosan is hollywoodi, így aztán nyilvánvalóan oda a társadalmi analízis szavahihetősége is.
Ezek után Affleck persze már nem is képes elhitetni velünk, hogy a helyi bűnbandák viszonyait és az apáról fiúra szálló alvilági tradíciókat hitelesen mutatja be – a film pedig 
szinte kártyavárként omlik össze, hiszen éppen erre a realista környezetábrázolásra épülne itt minden. A szerelmi szál ugyanis túl nyálas és közhelyes ahhoz, hogy a film gerince legyen (a nőért felhagy a bűnnel a hős…ugyan már!), de azért Affleck dicséretére legyen mondva, hogy a csöpögős melodráma csapdáját ügyesen el is kerüli.
Köszönhető mindez persze a menetrendszerűen érkező akcióknak, melyek végül mindig kihúzzák a filmet az aktuális gödörből, ráadásul ezek tetszetősen kivitelezett, keményre vett, nem éppen hatásvadász szekvenciák. Főképp az első rablási jelenet sikerült példásan, bár azért azt is tegyük hozzá, hogy Affleck vélhetően alaposan kielemezte a Szemtől szemben idevágó jeleneteit. Az összecsapások mellett amúgy a mozi legnagyobb erénye még az erős színészi jelenlét: a mellékszereplők és főképp maga a rendező alakítása tetszetős. Jeremy Renner erőszakfüggő rablója és Pete Postlethwaite virágárus-keresztapája viszont valahogy túl sok, számomra nem volt meggyőző.
Akárhogyan méricskéljük is tehát a dolgot, az eredmény bizony felemás - a jó pillanatok egész egyszerűen nem tudják átbillenteni a mérleg nyelvét. Afflecknek persze ennek ellenére nincs oka a szégyenkezésre, ez a mozi is tisztán mutatja mind színészi, mind rendezői kvalitásait, szóval egyszer még biztosan összejön neki a nagy mestermű is.
"6/10"
