Fura élmény volt ez a film és körülbelül ugyanazokat a gondolatokat kavarta fel bennem, 
mint amiket az alapanyagul szolgáló, igaz történet is. Önmagában az a tény ugyanis, hogy Aron Ralston csak úgy tudott kiszabadulni egy balszerencsés omlást követően a szűk kanyonból, hogy levágta a saját karját - nos, ez kétségtelenül figyelemre méltó emberi teljesítmény. Számomra azonban éppen itt kezdődnének a sokkal izgalmasabb kérdések: hősünk miért is hívja ki maga ellen a sorsot, miért kísérti meg állandóan a határait, milyen vágy hajtja még fél karral is? Vajon egy ön- és közveszélyes alak vagy épp a saját teljesítményeit feszegető, nagy túlélő?!
A film legfájóbb hiánya azonban épp ezeknek a kérdéseknek az abszolút figyelmen kívül hagyása, hiszen Danny Boyle sem tesz mást, csak magára a szabadulás aktusára koncentrál és hiába próbál egy "magányos ember a természetben vs. elkényelmesedett civilizációs társadalom" metaforát adni a sztorihoz, mindez csak Aron Ralston tettét magasztalja tovább. Lehet ezt a szabadulást persze minden további nélkül csodálni, de a film így végül szintén adós marad a mélyebb, fontosabb kérdésekkel...
Boyle persze ettől függetlenül nagyszerű rendező és akár el is nézhetjük neki a kissé egysíkú nézőpontját is, elvégre valóban elképesztő az a kreativitás és erős szakmai tudás, 
ahogyan ezt a kötött és ismert befejezésű történetet végig meg tudja tölteni izgalommal, szórakoztatással és pátosszal. Filmkészítői rémálom ugyanis az alapanyag: egyetlen ember ragad egy szűk helyen, ráadásul az egyik keze fixen marad és a néző még az egésznek a végkimenetelét is tudja...mintha valami rendezői suliban riogatnák a nebulókat valami hülye vizsgapéldával...
Igazi rendezői kihívás tehát ezt az egészet másfél órában képbe önteni és éppen ezért fantasztikus figyelni Boyle megoldásait, hiszen végül nagyszerűen oldja meg a szinte lehetetlent. Ebben persze méltó partnere az operatőr, aki minden létező trükköt és szöget bedob az unalom ellen, a legnagyobb súlyt azonban mégiscsak James Franco cipeli, hiszen őt kell majdnem kilencven percig bámulnunk. Nos, nem rokkan össze ő sem a súly alatt, hanem képes egy teljesen egyszemélyes show-val támogatni a rendezői és operatőri mutatványokat.
A megvalósítás így tehát egyszerre hibátlan és rendkívül tanulságos is (főleg azoknak, akik érdeklődnek a filmkészítés iránt). Maga a nagy katarzis azonban mégsem nem jön el - amikor ugyanis a film végén meglátjuk az igazi Aron Ralstont, amint a pótkezével havas csúcsokon és egyéb extrém helyeken parádézik, akkor mégiscsak felmerülnek bennünk azok a bizonyos kérdéseket, amelyekkel a mozi végül adós marad nekünk.
"7/10"
