Nálam vélhetően kevesen unják már jobban az amerikai tinivígjátékokat, így aztán engem lepett meg a legjobban, milyen kellemes élményben volt részem a Könnyű nőcske elfogyasztása közben, hiszen az ordenáré, buta és bántóan fárasztó műfaji eltévelyedések után a hollywoodi fejesek végre valami egészen friss és szerethető munkával ajándékoztak meg minket, amit az élesebb szeműek akár még egy jópofa paródiaként is szemlélhetnek.
Már amúgy az alapötletben van valami fricska-szerű, hiszen szerethető hősnőnk csak az után kerül a gimnáziumi-kasztrendszer csúcsaira, hogy elterjeszti magáról, egy oltári nagy kurva. Ezzel még nem is lenne komolyabb probléma, de ahogyan az ilyenkor már csak lenni 
szokott, a hírnév is önálló életet kezd élni, így aztán végzős lányunknak hol a megváltó-szerepet, hol a főgonosz figuráját kell eljátszania - közben pedig vágyna ő is a szerelemre, de az mondjuk ilyen hátszéllel már nem is annyira egyszerű célkitűzés.
Agyafúrtak voltak amúgy az alkotók, hiszen ebbe az áthallásos mesébe (kurva=sztár?) még egy olyan emberközeli hősnőt is sikerült berajzolniuk, aki csak úgy szórja a popkultúrális utalásokat, ezzel pedig le is rántja a leplet a gimis zsáner álszent baromságairól is. Olive ugyanis nemcsak egy üdítően szabadszájú fruska, de pontosan ismeri a Gossip girl vagy a Tuti gimi hatásmechanizmusát is - így aztán nemcsak a kiszemelt fiúhoz szól tehát akkor, amikor a nyolcvanas évek klasszikus szerelemes-filmjeit sírja vissza.
Igen, így a huszonegyedik-század elején mintha valóban eldurvult volna a gimis tematika, és gazdag harmincas szupermodellek akarnák elhitetni velünk, hogy az amerikai középsuli csak a szexről és a szépségről szól. A Könnyű nőcske alkotói ügyesen piszkálják meg az e mögött megbújó álszent képmutatást - aki azonban mégsem kíváncsi a remek műfaji reflexiókra, az sem marad hoppon, hiszen a felszínen a film egy friss, szerethető és rendkívül szórakoztató szösszenet marad.
Több ilyen alkotást kérnünk szépen!
"8/10"
