Az írek egy része kifejezetten büszke a róluk kialakult sztereotípiákra, olyannyira, hogy egyes alkotóik örömest tovább is fényezik az kemény öklű, önfejű, de mindig szerencsés csibész hamiskásan romantikus képét. A Kill the Irishman sem tesz mást és simogatva polírozza az ír-amerikai kisebbségi mítoszt - esetünkben a clevelandi ír maffia központi figuráját, a kemény öklű, önfejű, de mindig szerencsés csibész Danny Greene-t akarják szinte minden ötödik percben megölni, de a lóhere ereje ugye mégiscsak vele van...
Az addig rendben is van, hogy ez a fószer valóban élt és bűnözött arrafelé, majd kultikus alak lett az erre fogékonyak szemében, mert túlélt egy rakat gyilkossági kísérletet. A Kill the Irishman mégis hatalmas ziccereket hagy ki, hiszen az olasz-ír maffiaháborút azért jóval izgalmasabban és látványosabban is fel lehetett volna tálalni, leginkább akkor, ha ilyen imponáló szereposztása van az embernek. 
Rendezőnk ellenben egyedül az írség giccses dicséretét szeretné zengeni - hősünket meg állandóan felrobbantja, de más izgalmakkal sajnos nem igazán tud szolgálni.
A film legnagyobb problémája tehát, hogy harmatgyenge alkotás, amelyben még az olyan nagyszerű arcok is képesek elhalványulni, mint a nagy Christopher Walken. Értem én, hogy ezek megtörtént események, és ez a Danny Greene is biztosan egy clevelandi whiskys rabló lehetett, aki afféle hős a csibészségért olyannyira rajongó ír-amerikaiak szemében - a rendező azonban sem a jellemeket, sem a felemelkedés-történetet, de még a szinte elronthatatlan maffiaháborút sem tudja érdekessé varázsolni. Csúnyák és szegényesek a képek, rutinból megoldottak az alakítások...mi meg csak nézzük ezt a sztereotíp figurát, ámulunk Val Kilmer egyre kövérebb arcán, hallgatjuk a nyálas ír kísérőzenét és tényleg nem igazán értjük, mi a fene annyira érdekes ebben az egész dologban?!
U.i.: Pirospont egyedül Ray Stevensonnak és a bajuszának jár!
