Angliában nem véletlenül szaporodtak el mostanság az úgynevezett hoodie-filmek, hiszen ahogyan azt már a sajnálatos nyári események is megmutatták, a szigetország komoly problémákkal küzd a fiatalkorú bűnözés, illetve a szegényebb néprétegek megfelelő társadalmi integrációja kapcsán. A brit filmgyártás az utóbbi években így vélhetően terápiás céllal, illetve a közönség valós félelmeire reagálva kezdte ostorozni a bandákba verődő és rendkívül erőszakos tinédzsereket – az Idegen arcok talán ez első olyan alkotás, amely ha viccesen is, de megpróbálja védelmébe venni a lakótelepi kamasz galeriket.
Ez már önmagában is igen szimpatikus vonása a filmnek, hiszen a kissé ellenség közhangulatban a illő egy másik fénytörésben is megvilágítani ezt a szociológiai helyzetet. A Simon Pegg/Nick Frost holdudvarába tartozó Joe Cornish azonban szerencsére nem vette komolyra a figurát: az író/rendező a fontos társadalmi mondanivalóját könnyed humorba és pergő akcióba csempészte, így az izgalmak közepette talán fel sem tűnik majd, hogy tulajdonképp végig a buta előítéletek tarthatatlan hülyeségéről mesél nekünk.
Hőseink ugyanis rosszarcú bűnözőpalánták (arab és afrikai felmenőkkel), mégis ők az egyetlenek a történetben, akik valóban felveszik a harcot az idegen bolygóról lepottyant vérszomjas fenevadakkal. A koszos lakótelep így rögvest ostromlott hazává változik át, ami hamarosan a lesajnált kölykökből is előhozza a barátság, a szolidaritás, a felelősségvállalás és a hűség pozitív emberi tulajdonságait. Az alkotók tehát ügyes kézzel keverik az inváziós ufófilmek, az ostrommozik és az angol társadalmi krimik motívumait: nemcsak egy szórakoztató és friss alkotással örvendeztetnek meg minket, de még arra is marad energiájuk, hogy felhívják a figyelmünket arra, hogy nem mind gonosz, aki annak látszik. Szomorú, hogy ez az ötletes szösszenetet csak egyetlen alkalommal vetítették a magyar mozik (a magyarhangya legalább megpróbálta)…de lemezen legalább még beszerezhető.