A harcos gallok mára szinte egyedüliként maradtak versenyben a nagy hollywoodi mamutokkal, sőt, még akadnak a pályán olyan versenyszámok is, amelyben a frankok lazán lekörözik a nagy amerikai riválisokat. A könnyed, pikánsan szórakoztató, elegáns vonalvezetésű szerelmi civódásokra sem véletlenül használjuk épp a "franciás" jelzőt...ezeket az összetéveszthetetlen stílusú alkotásokat ugyanis senki más nem tudja olyan magas minőségben elkészíteni, mint a nagy Lumiere-fivérek mai honfitársai.
Hollywood rendszeresen belebukik az efféle mozik koppintásába. Az álomgyár munkatársai ugyan rendkívül profi mesteremberek, de pont emiatt képtelenek az irracionális érzelmi hullámvasutak és a szemkápráztató stílus-demonstrációk hézagmentes összeillesztésére. Ez pedig akár ironikusnak is nevezhető, hiszen a franciák pontosan az Amerikában kitalált glamúr-moziból hámozták ki a mostanság kizárólag velük azonosított filmtípust. A Drágaságom remekül példázza az említett gondolatmenetet, hiszen gall filmként (meglepő módon) pontosan hazai pályán szenved vereséget, ezzel pedig remekül megvilágítja, miben is szoktak hibázni az efféle filmeket másolni szándékozók.
A legnagyobb baklövés rögtön maga az alkalmazott sztár, Audrey Tautou, aki ugyan nagyon aranyos Amelie volt, de a lelketlen, profi férjvadász szerepében egész egyszerűen hiteltelen. Hiába próbálkozik becsülettel a színésznő, egy ilyen arcú és alkatú hölgyről nem hisszük el, hogy egy szívtelen pénzsóvár kurtizán. A hibás tehát az eladható névre koncentráló casting, és ez aztán mint első dominó dönti magával a többi elemet: a rosszul választott hősnő miatt nem érthetjük a férfi szereplő vonzalmát, ami rendkívül motiválatlanná változtatja a cselekedeteit. Miután így összeomlott a szerelmi motor, a körítés hibái is gyorsan a felszínre jönnek. Az exkluzív hotelek dekorációja nem stílusos eleganciát, hanem futószalagon szállított, értelmetlen luxust sugall, a romantika balfogása miatt pedig a mellékszereplők is légüres térbe kerülnek.
Szó se róla, szépen megformáltak a képek és átjön az anyagiasságot legyőző örök szerelem kissé túlcukrozott üzente is. Érdekes élmény a film, mert pontosan olyan, mintha az alkotó utánozni szerette volna a legjellegzetesebb francia zsánert, de kívülállóként csak félig érezte volna át a működési mechanizmusát...ami azért teljességgel érthetetlen, mert 100%-os francia alkotásról van szó. Ennek ellenére még így, félkészen is rendkívül imponáló a gall filmgyártás ereje és öntudatossága - ezt bizony nekünk is érdemes lenne eltanulnunk.
"5/10"