A negatív utópiák egyik legfontosabb működési elve, hogy létező félelmeinkre építve 
mintegy katalizálják a megfoghatatlant, a lehető legrosszabb jövőbeli eshetőségek színre vételével pedig éjfekete metaforaként figyelmeztetnek a jelenben előforduló, könnyen károssá fajulható valós tendenciákra. A Repo Men hasonló dologra vállalkozik, és összekombinálja a jelzáloghitelek embertelenségét az amerikai társadalombiztosítási rendszer őrült profitéhségével - ami önmagában nem lenne elvetélt öltet, csak kár, hogy a felvázolni kívánt gondolatmenetben a film nem képes végig következetes maradni.
A felskiccelt jövőkép szerint a holnap világában a különböző egészségügyi bajokra az egyedüli megváltást egy lelketlen óriáscég műszervei jelentik, melyeket ráadásul pofátlan ügynökök tukmálnak rá a szerencsétlenekre, soha véget nem érő hitelszerződésekbe sodorva a betegeket. Az ötlet így önmagában még nem lenne forradalmi, de mint minden valamirevaló hitelnél, a fedezetet itt is maga a vásárolt eszköz jelenti - a részletekkel elmaradó, nem fizető adóst így hamarosan olyan kőkemény behajtók látogatják meg, akik a családi ezüst vagy a kocsi helyett az adott műszervet foglalják le...azaz kimetszik a szívet, vesét vagy retinát és ennek kellemetlen mellékhatásként egyúttal a hullaházba küldik a delikvenst is.
A történet folytatása innen talán már könnyedén kitalálható: a Jude Law alakította főhősünk a hónap dolgozója, hiszen rekord-hatékonysággal hajtja be az elmaradt adósságokat, egészen addig a pontig, amíg fel nem ébred a lelkiismerete. Ez már önmagában drámai alapszituáció lehetne, de a bonyodalmakat tovább fokozza, hogy a fanatikus kolléga (a mindig remek Forest Whitaker alakításában) nem szeretné elveszíteni 
az egyik legjobb munkaerőt...azaz egyenes út vezet az árulásig, a számkivetettségig, a forradalmi ellenállásig és a Brazilt megidéző ügyes végkifejletig.
Alkotóink társadalombiztosítási biohorrorból és vaskos anti-kapitalzimusból keverik ki a nagy negatív metaforát, és ide helyezik el a "hős-öntudatra-ébred-és-szembeszáll-a-rendszerrel" formulát - amivel nem is lenne különösebb baj, ha sikerült volna egy picit koherensebbre rántani a megrémálmodott alternatív világot. A film sajnos gyakran elengedi a kezünket és elfelejti tisztázni, hogyan lehetséges az, hogy egy cég nemes egyszerűséggel lemészárolhatja az ügyfeleit. A felfestett világ szabályairól ugyanis semmit nem tudunk meg: látszólag minden ugyanaz, mint most, kivéve azt az aprócska tényt, hogy egy egészségügyi mamutvállalat gyilkosokat alkalmazhat, akik ráadásul éppen a saját ügyfeleket aprítják.
Logikailag problémás a történet, hiszen sem a kormányról, sem a rendfenntartásról, sem a közvéleményről nem tudunk meg semmit - ellenben a forgatókönyv megpróbálja elhitetni velünk, hogy a halálos következmények ellenére az emberek vásárolják a műszerveket, és valamiért nincs másik cég, aki esetleg jobb kondíciókkal fogna az értékesítésbe. A hibás kiindulás sajnos komolytalanná teszi a továbbiakat: hiába jók a színészek és fordulatos a sablon-sztori, nem tudunk borzongani a látottakon. A rendező ráadásul érzi is a feszültség hiányát és ezért a lehető legrosszabb megoldást választja: a hamvába holt drámaiságot trancsírozós test-horrorral próbálja pótolni...a túl direkt látvány azonban gyakran fordítva sül el.
A Repo Men nem rossz alkotás, de az alapötlet kiaknázatlan marad és emiatt a jó színészi játék, a tetszetős képi világ és az ügyes klisé-használat is kárba vész. Nem jön létre a disztópia keltette sokk...hanem marad a középszer és a kihagyott ziccer. Az pedig kifejezetten pofátlan, hogy a rendező képről-képre ellopta az Old boy egyik legendás jelenetét!
"4/10"
