Nagyon érdekes a legendás képregényfigurák filmes sorsait tanulmányozni, hiszen az kevésbé jó alapanyagok apróbb gyengeségeit még az elképesztő erőforrásokat megmozgató hollywoodi gépezet sem tudja soha sikerrel elpalástolni. Itt van például ez a Bosszúállók, amely felvonultat ugyan egy all-star szuperhős-csapatot, a lehengerlő látvány érdekében gyorsan elhasznál 220 millió dollárt, és még a poén-és-lövés popcornfogyasztó-formuláját is tökéletesre csiszolja - mégsem képes még csak megközelíteni sem az összetettebb, okosabb képregényfilmek (Batman, Sin City, Ha-Ver stb.) színvonalát.

Annak ellenére, hogy a Vasember és az Amerikai kapitány többé-kevésbé képes volt elfeledtetni a hősök alapvető hibáit, sőt, még a Thor és a Hulk is igen nézhetőre sikeredett - ezek a színes, de kissé üres karakterek egész egyszerűen nincsenek kellő mélységig kidolgozva, így nem is lehet rájuk komolyan vehető drámai íveket építeni. A Bosszúállók első egy órája ezért fullasztó légüres térben mozog: papírízű jellemekkel csak röhejes civakodásokat, zsebdrámákat és önironikus vívódásokat lehet vázolni, amiből ki is lehetne hozni akár valami érdekeset is, de ehhez az kellene, hogy az alkotók kissé könnyedebben nyúljanak a bevételi szempontból oly fontos alaptémához.

Sajnos a film alkotói mega-giga produkcióban gondolkodnak, és a biztos pénzügyi megtérülés érdekében kissé modorossá dagasztják az anyagot. Profi itt mindenki, jók a színészek, pörögnek az akciók és rendben vannak a poénok is (különösen Tony Stark), az idegen-inváziós, viking-istenes áltudományos baromságot talán mégis vissza lehetett volna egy kicsit metszeni, és az izzadságszagú világvége-macsózás helyett megtette volna valami egyszerűbb, szimplább zúzás, egy örömjátékra és puszta élvezetre építő konfliktus is.

Akárhogyan forgatjuk ugyanis ezt a dolgot, ez a csapat egy szimpla páncélemberből, egy valódi germán istenből, egy felpumpált, hazafias amerikai katonából, egy Jekyl-Hyde utánérzésből, egy mezei íjászból és egy dögös orosz csajsziból áll - és bár egyikük sem rendelkezik kellő pszichológiával kidolgozott karakterjegyekkel, legalább megvan bennük az a nagy adag mókafaktor, amire lehet könnyed kikapcsolódást építeni. A velük szemben felálló ellenféllel azonban már sokkal komolyabb gondok adódnak: nemcsak híján van az ilyenkor kötelező aljas-genyó karizmának, de a fura úrcsontvázakkal és a repülő gépférgekkel támadó istenség szinte súlytalan a jók csapatához képest. Látványnak ugyan nem rossz a végső nagy zúzás (annak ellenére sem, hogy az erőltetetten 3D-re kalibrált képek kifejezetten zavaróak), és ezeken a köpenyes igazságosztókon is jókat lehet rötyörészni - de egyúttal az is szinte azonnal nyilvánvalóvá válik, hogy a Marvel-univerzium e darabkáját még igen sokáig kell csiszolgatni, ha valaha el akarja érni a sötétebb komplexitásokat is.

"10/7"