Kinetográf

A jó bohózatok kizárólag a tökéletesen időzítésen múlnak, így néha sokkal közelebb állnak a türelmes mérnöki pontossággal összerakott óraművekhez, mint a csak látszólag könnyed és önfeledt mókázásokhoz. A közvélekedés szerint ugye nagy tragédiát írni az már valami, pedig a kirobbanó nevetést kicsiholni a publikumból gyakran sokkal keservesebb és nehezebb mesterség. Peter Bogdanovich '92-es vígjátéka remekül megvilágítja a komédiás-csapatok előtt álló kihívásokat, hiszen az elsőrangú szereposztásban levezényelt bohózat-a-bohózatban egyre elképesztőbb tempóban és lehengerlő matematikai virtuozitással pörgeti fel a félreértésekből, elszólásokból és téves reakciókból felépülő kabarétréfát. A ritmus tökéletes, az A-kategóriás színészek lubickolnak a csak a felszínen egyszerű figurákban, mi pedig elképedve szemlélhetjük, mi mindenre nem képesek egyes emberek csak azért, hogy egy kis mosolyt csaljanak az arcunkra.